Belföld

Meghalt Markó Iván

rtl.hurtl.hu

2022. április 21. 13:00

A táncművész 75 éves volt.

A Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Győri Balett és a Magyar Fesztivál Balett alapítója Balassagyarmaton született 1947-ben.  

A balettintézetbe csak harmadszori próbálkozás után, 1958-ban vették fel, korábban mindkétszer azzal utasították el, hogy nem való táncosnak. 

Diplomáját 1967-ben kapta meg, és még abban az évben az Operaház tagja lett.

Rangos főszerepeket bíztak rá a Hattyúk tavában, a Fából faragott királyfiban, a Giselle-ben, a Tűzmadárban, a Sylviában. 1972-ben a világhírű francia balettművész, Maurice Béjart hívta meg brüsszeli együtteséhez, a XX. Század Balettjéhez, szólistaként a Tűzmadár címszerepében debütált.  

1974-ben a nemzetközi tánckritikusok a világ tíz legjobb táncosa közé választották.

Hazatérve az Állami Balettintézet végzős évfolyamának tagjaiból megalapította a Győri Balettet, melynek 1979-től vezető szólistája, koreográfusa és balettigazgatója volt. Ő koreografálta egyebek közt a Nap szerettei, a Szamuráj, a Bolero és a Csodálatos Mandarin című nagy sikerű előadásokat. 

Vendégszerepeltek Bécsben, Párizsban, Athénban, a milánói Scalában, a párizsi Nagyoperában, Amerikában, Japánban, Izraelben, Bayreuthban, a szöuli olimpián. Markó 1985-től több mint egy évtizeden át a Bayreuthi Ünnepi Játékok állandó koreográfusa volt.

Markó Iván 1991-ben egyik napról a másikra otthagyta szeretett társulatát, öt évet töltött külföldön, egy évig a jeruzsálemi Rubin Akadémia balettmestere és koreográfusa volt, majd Bécsben, Párizsban és Sydneyben vendégkoreográfus. 1996-ban tért haza, és még ebben az évben Magyar Fesztivál Balett néven huszonkét tagú társulatot alapított.

2012-ben nagy vihart kavart, amikor a Magyar Fesztivál Balett 130 millió forint kiemelt kormányzati támogatáshoz jutott, a döntés ellen számos táncművész, köztük több jelentős társulat vezetője tiltakozott. Az együttes egy évvel később, 2013 decemberében pénzhiány miatt felfüggesztette tevékenységét.

Művészetét 1981-ben érdemes művészi címmel, 1983-ban Kossuth-díjjal ismerték el. 2004-ben Budapestért Díjat, 2005-ben a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját, 2007-ben Radnóti Miklós-díjat és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést, 2008-ban Prima Primissima díjat kapott – idézte fel 75. születésnapján az MTI.

Nyitókép: Jack Mitchell / Getty Images

#Belföld#markó iván#halál#balettművész

Címlapról ajánljuk