Belföld

Az ellenzéki választók háromnegyede szerint Gyurcsány visszavonulása javítana a kormányváltás esélyein

rtl.hurtl.hu

2022. április 20. 8:31

Még a Demokratikus Koalíció szimpatizánsainak 42 százaléka is így gondolja. 

A relatív többség, 47 százalék elsősorban magát a rendszert (a Fidesz anyagi és médiafölényét) okolja az ellenzéki vereségért, de minden második válaszadó legalább részben az összefogás résztvevőit is felelőssé teszi ezért – derült ki abból a közvélemény-kutatásból, amelyet a 21 Kutatóközpont megbízásából az Iránytű Intézet végzett, és amely az ellenzéki szavazók (vagy nem szavazók) körére terjedt ki.  

  • A legnagyobb ellenzéki frakcióval rendelkező DK közönsége volt a legkevésbé kritikus az ellenzékkel, ők túlnyomórészt a Fidesz túlhatalmát érzik döntőnek. 
  • A másik véglet a Mi Hazánk és az MSZP-Párbeszéd tábora volt, ezeknek a pártoknak a szimpatizánsai nagyobb mértékben hibáztatták az ellenzéket a vereségért.

Amikor a válaszadóknak a vereség személyi felelőseit kellett megnevezni, a leggyakrabban (20, illetve 19 százaléknál) Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc neve került elő, míg Jakab Pétert csak a válaszadók 3 százaléka nevezte meg. Abban ugyanakkor szinte mindenki egyetértett, hogy a vereségéért mindenkit egyformán terhel a felelősség az ellenzéki oldalon. 

A felmérésben arra is rákérdeztek, hogy Gyurcsány hipotetikus visszavonulása javítaná-e az ellenzék esélyeit. A kutatás szerint 

a nem kormánypárti szavazók háromnegyede úgy látja, hogy több esély lenne a kormányváltásra, ha Gyurcsány visszavonulna.

A DK hívei között a legalacsonyabb ez az arány, az viszont némileg meglepő, hogy Gyurcsány pártjának szimpatizánsai közt is 42 százalék vélekedik így, miközben 54 százalék gondolja, hogy a volt miniszterelnök visszavonulásával nem lennének jobb esélyei az ellenzéknek. Az elemzés ezt azzal magyarázza, hogy a DK-s válaszadók kedvelik ugyan a volt miniszterelnököt, de tudatában vannak annak, hogy jelenléte sok választót taszít.

Ugyanezt a kérdést kellett megválaszolni Márki-Zay Péterrel, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjével kapcsolatban is. Ebben a kérdésben megosztottabb volt az ellenzéki tábor: 49 szerint Márki-Zay visszavonulása az országos politizálástól javítaná az ellenzék esélyeit, 46 százalék szerint azonban nem.

Nyitókép: Szigetváry Zsolt/MTI

#Belföld#közvélemény-kutatás#felmérés#ellenzék#gyurcsány ferenc#választási eredmény

Címlapról ajánljuk