Belföld

Müller Péter, Gyulay Zsolt, Deák Bill Gyula és Nemcsák Károly is beszállt a választási kampányba

Kovács-Angel MariannaKovács-Angel Marianna

2022. február 17. 10:18

Színészekkel, énekesekkel, élsportolókkal, orvosokkal próbálják hitelesebbé tenni magukat a képviselőjelöltek. Megmutatjuk azokat az ismert embereket, akik nyíltan kampányolnak egy-egy politikus mellett.

Elkezdődött a képviselőjelöltek ajánlásgyűjtése, így hivatalosan is kezdetét vette a kampány. A politikusok helyileg ismert személyek – iskolaigazgatók, orvosok, állatorvosok, pékek, állatvédők, nyugdíjasszervezet-vezetők – és a szövetséges polgármesterek mellett országosan is jegyzett személyek ajánlásaival igyekeznek meggyőzni a választókat.

Bár gyűjtésünk nem teljes körű, egyelőre az látszik, hogy 

a kormánypárti jelöltek mellett lelkesen fotózkodnak és érvelnek az ismert emberek, ugyanez az egyenes kiállás az ellenzéki térfélen nyomokban sem megfigyelhető. 

A Fidesz Menczer Tamást, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkárát indította el Pest megye 2. választókörzetében, amely a Budakeszi-Budaörs térségét fedi le. Az ellenzéki összefogás jelöltje itt Szél Bernadett független országgyűlési képviselő. 

A fideszes jelölt mellett állt ki a Budaörsön élő Nemcsák Károly. A színészt 2020 augusztus végén nevezték ki a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumának felügyelő bizottsági tagjává. Az egyetem honlapján megjelent interjúban az SZFE körüli tüntetésekkel kapcsolatban arról beszélt, hogy „itt nem pusztán egy diákzavargásról van szó, hanem egy felépített folyamatról”, szerinte „az derült ki, hogy bizonyos emberek nem szeretnének együtt dolgozni jobboldali gondolkodású művészekkel”.

 

Szintén Menczer Tamással fotózkodott Szalóki Ágnes énekesnő, aki ugyancsak nem rejti véka alá politikai meggyőződését, Facebook-oldalán gyakran posztol közéleti témákban is. 

 

Szatmáry Kristóf, a budapesti földutak leaszfaltozásáért felelős miniszteri biztos, volt államtitkár a XVI. kerületben lett a Fidesz jelöltje. Kampányát segíti Harsányi Levente műsorvezető, énekes, aki legutóbb a politikával is jelentős mértékben foglalkozó Sportrádióban kapott munkát.

 

Ugyancsak Szathmáry Kristóf diadalában reménykedik Decsi András világbajnok kardvívó:

 

A másik, Zuglót érintő választókerületben indul Borbély Ádám, a kormánypárt képviseletében. Az ő kampányába szállt be Müller Péter Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó, a hazai spirituális irodalom egyik legismertebb alakja.

 

Borbély Ádám mellett a Kórházszövetség vezetői, Ficzere Andrea, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója, a szervezet elnöke és helyettesem Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója is nyilvánosan kiállt. Ahogyan Dr. Molnárné Rénes Éva, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum kancellárja is. A fiatal fideszes jelöltet szeretné az Országgyűlésben egy másik díszpolgár, Baranyi László Gobbi Hilda-díjas színművész is, akit sokan a Família Kft. című sorozat nagypapájaként ismerhetnek. Korábban a művész a 24.hu-nak egyebek mellett arról beszélt, hogy nem politizál.

 

Meglepetésként robbant a hír, hogy Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója nem indul újra a főként az I. és az V. kerületből álló belvárosi választókerületben, ahol legutóbb 7 százalékponttal alulmaradt az LMP-s Csárdi Antallal szemben. Helyette mérkőzik meg a Fidesz-KDNP képviseletében Böröcz László, aki kifejezetten sok ismert embert tudhat maga mögött a választási hajrában. Ilyen például. ifj. Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok, úszóedző, sportdiplomata:

 

És Egri Péter, énekes-gitáros:

 

Vagy Balogh Erika színésznő, a fideszes vezetésű V. kerület kultúrháza, az Aranytíz vezetője:

 

Az X-Faktorban feltűnt Muri Enikő is a nyilvánosság előtt vállalja véleményét, a fideszes jelölt mellett kardoskodik:

 

A hatpárti összefogást megjelenítő Egységben Magyarország jelöltjével, Szabó Szabolccsal birkózik meg Németh Szilárd. Az ő csepeli-soroksári kampányát sem csak Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus segíti. Mellé állt a barátjaként említett Balogh Gábor kétszeres világbajnok öttusázó, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke is. 

 

Szintén egy ismert kormánypárti politikus, Varga Mihály pénzügyminiszter körzetében indul az országosan kevésbé exponált Gór Csaba, akinek Tordai Bencével, az ellenzéki összefogás közös jelöltjével kell összemérnie támogatottságát. Gór jelenleg a kormánypártok frakcióvezetője a II. kerületi képviselő-testületben, őt ajánlja a szavazók figyelmébe Kásás Zoltán vízilabdázó-klasszis, edző:

 

Ahogyan Dr. Béres József gyógyszerész, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke is:

 

És egy másik olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének nemrégiben megválasztott Gyulay Zsolt is, 

 

Sára Botond, a józsefvárosi polgármesteri székben Kocsis Mátét váltó kormánypárti politikus mérkőzik meg Budapest 6-os számú országgyűlési egyéni választókerületében az ellenzék közös jelöltjével, a Mérce korábbi főszerkesztőjével, Jámbor Andrással. Sára Botond 2019-ben alulmaradt a VIII. kerület polgármesteri székéért vívott harcban az ellenzéki Pikó Andrással szemben, ezután a fővárosi kormányhivatal vezetését bízták rá.

Sára Botondnak drukkol Lipcsei Péter egykori válogatott labdarúgó:

 

Pap Sándor, Kőbánya korábbi alpolgármestere indul Budapest 9-es számú választókerületében a Fidesz-KDNP képviseletében az összefogás jelöltje, a DK-s Arató Gergellyel szemben. A kormánypárti politikus kampányába szállt be Deák Bill Gyula zenész:

 

Budapest 10-es számú  választókerületében a Párbeszéd politikusa, Szabó Tímea csap össze az összefogás jelöltjeként Bús Balázzsal, Óbuda-Békásmegyer volt polgármesterével. A kormánypárt indulóját segíti Dr. Csókay András idegsebész:

 

Ugyancsak Bús Balázst látja a legjobb választásnak Óbuda képviseletére Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke:

 

És Szarvas József Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész is:

 

A támogató bejegyzésben egyszerűen csak újságíróként definiált Kurucz Éva országos karrierje a kormányközeli Hír TV-ben indult, majd 2014-ben Giró-Szász Andrást váltotta a kormányszóvivői poszton. Ő is Bús Balázs mellett érvel:

 

Az ellenzéki oldalon nem tobzódnak az ismert emberek támogató kiállásukkal az országgyűlési választás kampányában, azonban az előválasztás sokakat megmozgatott. Az aHang, a Számoljuk Együtt és a Civil Választási Bizottság közösségi finanszírozásból készített mozgósító videót, amiben többek között megjelent Cserhalmi György, Csákányi Eszter, Hegyi Barbara, Pogány Judit, Mérő László, Gyabronka József, Gálvölgyi János, Kulka János, Gerendás Péter, Hámori Ildikó, Péterfy Bori, Lakatos Márk és Szinetár Dóra is.

 

Az az Unhack Democracy nevű csoport Számolj a demokráciáért címmel indított videókampányt, amelynek keretében huszonhat előadóművész hívja fel a figyelmet a választások tisztaságának védelmére. 

A videókban a művészek – egyebek mellett Farkas Franciska, Elek Ferenc, Nagy Ervin, Lengyel Tamás, Lovasi András, Bödőcs Tibor, Molnár Piroska, Molnár Áron, Péterfy Bori – a szavazatszámlálást népszerűsítik, és felhívják a figyelmet arra, miért fontos, hogy felkészült szavazatszámlálók legyenek jelen a választásokon.

 

 Nyitókép: Menczer Tamás / Facebook

 

#Belföld#menczer tamás#böröcz lászló#szalóki ági#nemcsák károly#Választás 2022