Belföld

Sokkoló bántalmazás egy pesti kórházban, Szabó Zsófi a csodaautóban és a magyarok ezreit lázban tartó macska

rtl.hurtl.hu

2022. február 12. 7:10

Ezek voltak a hét videói azt rtl.hu-n.

Megütötték, éheztették és folyamatosan megalázták súlyos beteg édesanyját a fővárosi Jahn Ferenc kórház intenzív osztályán – ezt állítja az azóta elhunyt asszony lánya. Történetét az osztály egyik dolgozója is megerősítette, azt mondta, a két nővér durvasága neki és kollégáinak is feltűnt, de nem mertek szólni. A megrázó esetről Molnár Fruzsina készített riportot az RTL Híradónak.


Gáspár Győző tavaly a zárt osztályra került mentális problémái miatt. Elmondása szerint most megint egyre rosszabbul van. Sorra mondja le a fellépéseit, van, hogy egész nap ki sem kel az ágyból, így azt tervezi, hogy újra bevonul a kórházba. A Fókuszban arra biztatta sorstársait, hogy ne féljenek segítséget kérni.


A héten több nagy híroldal is címlapon hozta a hírt, hogy a Magyar Szociális Fórum szerint 118-an fagytak meg tavaly október és idén február között. A Híradó stábja megkereste a szervezet elnökét, hogy árulja el, honnan veszik ezeket az adatokat. Kiderült, hogy nem hivatalos adatokat közölnek, a szervezet pedig be sincs jegyezve. Ez azonban probléma Simó Endre szerint, aki Kéri Barna kérdéseit zokon véve végül elsétált az interjúról.


Itthoni fizetése hatszorosáért kezdett új életet Bangkokban egy szakközépiskolai énektanár. A szomszédos Szlovákiában félmilliót, Franciaországban akár négyszer annyit is kereshet egy kezdő tanár, mint idehaza. A Fókusz utánajárt, mennyit keresnek a tanárok a világ különböző részein, és miért választja annyi pedagógus – akár iskolaigazgatóként is – a külföldi karriert.


Vakvezető kutya mellett próbálta ki Gyöngyösi Róbert ultrafutó, milyen a nemlátók helyzete. A sportoló bekötött szemmel sétált végig Miskolc utcáin, de nem maradt magára, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány egyik kutyája segített neki boldogulni. Azt mondja, olyan érzés volt, mintha visszakapná az életét az ember, a kutya magabiztosan vezette őt a számára legfélelmetesebb útszakaszokon is.


Másfél hétig tartotta lázban tízezer követőjét Bürgi, a gödöllői önkormányzat hivatali macskája azzal, hogy január végén elszökött. Több százan osztották meg az eltűnéséről szóló posztot, az önkormányzat dolgozói szerint rengetegen keresték az állatot, mígnem végül magától hazasétált.


Alighanem sok fiú álmodozott már arról, hogy a Knight Rider legendás autóját vezeti. Biztosan közéjük tartozott Varga Zsolt, aki nem elégedett meg a fantáziálással, hanem meg is építette KITT replikáját. A Reggeliben mesélt a különleges autóról, és Szabó Zsófit is elvitte egy körre.


A filmrajongók nagy többsége nem is tud róla, hogy hollywoodi szuperprodukciók sok kelléke egy kis budakalászi műhelyben készül. A 15 fős csapat tárgyai például a tíz Oscar-díjra jelölt Dűnében is szerepelnek. A Fókusz stábja a műhelyben járt.


A Little Love Box megálmodói Balogh Péter és Lakatos István Cápát is horogra akasztották szerelmeseknek szóló kártyajátékukkal. A videóból kiderül, hogy mi győzte meg a befektetőket, mit adott a vállalkozóknak a Cápák között, hol tart a befektetés, és mi minden történt az üzleti showműsor forgatása óta.

 

 

#Belföld#jahn ferenc kórház#győzike#knight rider#vakvezető kutya#simó endre#magyar szociális fórum#Cápák között#little love box

Címlapról ajánljuk