Levélben ad útmutatást 43 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei polgármester, hogy kire kell szavazni áprilisban
2022. február 2. 17:26
A településükre érkezett uniós és állami támogatásokkal érvelve buzdít az egyenlevél Kovács Sándor fideszes jelölt és a Fidesz-KDNP támogatására.
Negyvenhárom Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város és község lakói kaptak hivatalos, pecsétes levelet polgármesterüktől a napokban, amiben a település vezetője arra kéri a lakosokat, hogy a 2022. évi áprilisi országgyűlési választásokon a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 5-ös választókerület fideszes jelöltjére, Kovács Sándorra, valamint a jelenlegi kormánypártokra, azaz a Fidesz-KDNP pártszövetségre szavazzanak.
A levél második oldalán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 5-ös választókerületbe tartozó 44 település közül 43 polgármestere által aláírt közös nyilatkozat olvasható. A nyilatkozatot egyedül Halmi József, Győrtelek MSZP-s polgármestere nem írta alá.
A többék-kevésbé hasonló módon megfogalmazott, kétoldalas levélből Hadházy Ákos mutatott be egyet kedden Facebook-oldalán (Nyírkércsi polgármesteri hivatala által kiküldöttet), de az ATV-hez is eljutott két másik (Nyírcsaholy és Ópályi). Az ATV úgy tudja, hogy az aláírók által vezetett 43 település mindegyikén kiküldik a lakóknak levelet.
A hivatalos, esetenként hivatali fejléces papírra nyomtatott, hivatali pecséttel ellátott, polgármester által aláírt, néhol még jegyző által is szignózott levélben a polgármesterek a településükre befolyt, esetenként több száz millió forintos európai uniós és állami támogatásokkal érvelnek Kovács Sándor fideszes jelölt és a Fidesz-KDNP mellett.
Hadházy Ákos szerint az adott települések által elnyert uniós és állami támogatásokhoz a támogatásra javasolt fideszes országgyűlési képviselőnek nem sok köze van, sőt Kovács Sándor körzetében a rendőrség az EU-s pályázatok manipulált közbeszerzésekkel történő elcsalása miatt indított nyomozást.
A nyírcsaholyi levélben például ez áll:
TISZTELT NYÍRCSAHOLYI LAKOSOK!
2022. áprilisában választanunk kell. Választanunk politikailag, emberileg, településérdek szerint.
A meglátásom az, hogy településünk politikai érdeke a most kormányzó FIDESZ-KDNP kormány támogatása. Politikai és emberi érdeke, hogy a FIDESZ-KDNP jelölt Kovács Sándor országgyűlési képviselőjelölt barátomat támogassuk.
Az elmúlt időszakban községünket számos fejlesztéssel tettük gazdagabbá, élhetőbbé, melyet Magyarország Polgári Kormányának és Kovács Sándor barátommal való együttműködésünknek köszönhetünk. Az elmúlt 8 évben településünkre érkezett települési forrás 636 376 693,- Ft.
Az elmúlt időszakban elnyert támogatások önmagukért beszélnek:
Európai uniós forrás: 400 250 078,-
Nemzeti forrás: 110 558 121,-
Rendkívüli forrás: 72 920 759,-
Egyéb: 52 647 735,-
Összesen: 636 376 693,-
Nyírcsaholy további fejlődésének érdekében kérem, hogy az országgyűlési választáson támogassuk a FIDESZ-KDNP pártszövetséget, és Kovács Sándor FIDESZ-KDNP egyéni képviselőjelöltet!
Magyar Csabáné
polgármester
A közös polgármesteri nyilatkozat pedig így szól:
POLGÁRMESTERI NYILATKOZAT
Tisztelt Választópolgárok!
Alulírottak, a Szabolcs- Szatmár- Bereg megye 05. számú választókerülethez tartozó települések polgármesterei köszönetünket fejezzük ki Kovács Sándor országgyűlési képviselő úr felé, az elmúlt nyolc évben a térség fejlődéséért, fejlesztéséért végzett munkájáért.
Kérünk minden választójoggal rendelkező állampolgárt, hogy a 2022. évi áprilisi országgyűlési választások alkalmával a megkezdett munka folytatásának reményében – ismételten Kovács Sándort, a FIDESZ-KDNP jelöltjét támogassák szavazatukkal!
Az aláíró polgármesterek ABC-sorrendben:
- Adorján György, Szamosangyalos
- Bakos Róbert, Kocsord
- Czibere József, Tyukod
- Czirják István, Magy
- Dani Attila, Pusztadobos
- Éles Tibor, Rohod
- Forján Zsolt, Csenger
- Gaál Sándor, Szamosbecs
- Gazdag-Tar Gizella, Petneháza
- Dr. Hanusi Péter, Mátészalka
- Herdon János, Ópályi
- Hódi Miklós, Őr
- Illés Béla, Papos
- Kálmán Béla, Nyírmada
- Kanyó Imre, Porcsalma
- Karácsony Sándor Zoltán, Ura
- Király Attila, Szamostatárfalva
- Kislőrincz József, Csengersima
- Kiss István, Apagy
- Kovács Csaba, Fülpösdaróc
- Kovács Dániel Sándor, Géberjén
- Kovács Lajos, Nagyecsed
- Kukucskáné Laboncz Márta, Ököritófülpös
- Laskai Tiborné, Besenyőd
- Likvácsik Zsolt, Hodász
- Magyar Csabáné, Nyírcsaholy
- Nagy Lajos, Baktalórántháza
- Pallay Ferenc, Laskod
- Dr. Péter Zoltán, Kántorjánosi
- Petri István, Rápolt
- Rostás János, Nyírkércs
- Sarka Zsolt, Jármi
- Simon József, Ófehértó
- Sipos Miklós, Nyírjákó
- Szabó Árpád, Komlódtótfalu
- Szabó János, Nyírparasznya
- Szalmási József, Nyírkarász
- Szőkéné Vadon Edit, Nyírmeggyes
- Tisza Sándor Rajmund, Vaja
- Tóth János, Pátyod
- Tulbura Gábor, Tiborszállás
- Dr. Túróczyné Dr. Székely Anita, Levelek
- Zsiga Mihály, Csengerújfalu
Nyitókép: Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszél a felújított Sója Miklós Szociális Intézmény és Családok Átmeneti Otthonának átadásán, Hodászon, 2022. január 25-én – Fotó: Balázs Attila/MTI