Belföld

Egy közszereplőről szóló kompromittáló adatok is lapultak Schadl György páncélszekrényében

rtl.hurtl.hu

2022. január 25. 18:07

Egy közszereplőről készült kompromittáló adatok is előkerültek Schadl György hálószobájának páncélszekrényéből. Egy borítékban két fénykép volt, ezeken három meztelen ember látható intim helyzetben, és egy közszereplő neve szerepelt a fotók mellett talált két DVD-n. A közszereplő azt mondja, nem ismeri Schadl Györgyöt, és szerinte nem készülhettek róla kompromittáló felvételek.

Kompromittáló adatokat találtak az egyik közéletben szereplő személyről a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatott vezetőjénél, Schadl Györgynél tartott házkutatáson – értesült az RTL Híradó. 

Egy férfi egy nővel szexuális aktust folytat egy ágyon, egy tükrös-tolóajtós szekrény mellett. Ezt az aktust egy másik személy fényképezi, ő is látszik a felvételen. 

Mindannyian meztelenek” – az ügyészség összefoglalója szerint ezt ábrázolja az a két fénykép, ami egy borítékban került elő Schadl György hálószobájának páncélszekrényéből tavaly november elején. 

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar vesztegetéssel gyanúsított elnökét akkor fogták el a ferihegyi repülőtéren, majd a lakhelyén órákon át házkutatást tartottak. 

A képek mellett kinyomotatott üzenetek és két DVD is volt a páncélszekrényben, amelyekre egy közszereplő vezetéknevét írták fel. 

Ezeket is bűnjelként vették jegyzőkönyvbe.

Schadl György előbb azt mondta, hogy nem tudja, mi van a DVD-ken, és azt sem tudja, hogy kerültek a páncélszekrénybe. A közel tíz órán át tartó házkutatás egy későbbi pontján viszont azt mondta, hogy a DVD-ken üzenetváltások vannak kimentve.

Az ügyészség akkor is megemlítette ezeket, amikor Schadl letartóztatását kérték a bíróságtól. Akkor úgy fogalmaztak, hogy  

a lefoglalt boríték egy közéleti személyre nézve kompromittáló adatokat és feltehetően kompromittáló videófelvételt is tartalmaz.  

Majd arról írtak, hogy Schadl Györgynek kiterjedt kapcsolatrendszere volt, és minden lehetséges eszközt felhasználva igyekezett különböző eljárásokat a maga vagy az őt megkereső személyek számára kedvezően befolyásolni.

Az RTL Híradó megkereste azt a közszereplőt, akire a cédéken lévő felirat utalhat. Azt mondta, hogy nem ismeri Schadl Györgyöt, se ő, se más soha nem zsarolta meg, és nem tudja elképzelni, hogy róla kompromittáló felvétel készült volna.

Nyitókép: RTL Híradó

 

#Belföld#schadl györgy#páncélszekrény#kompromittáló felvétel#völner-ügy#schadl-ügy