Baleset-bűnügy

Jogerősen elítélték Deutsch Tamás apósának gyilkosát

rtl.hurtl.hu

2024. szeptember 11. 14:58

Csepel egykori labdarúgóját, Lazsányi Lászlót egy elszámolási vita során késelte halálra albérlője. B. Istvánt jogerősen kilenc év börtönre és közügyektől eltiltásra ítélte szerdán a Fővárosi Ítélőtábla.

Jogerősen kilenc év börtönt és kilenc év közügyektől eltiltást kapott a Fővárosi Ítélőtáblán B. István, aki meggyilkolta Lazsányi Lászlót, az MTK és Csepel egykori labdarúgóját, Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő apósát.

A 60 éves férfi 2020 májusától lakott a Deutsch apósa által üzemeltetett vendégház egyik lakásában. Lazsányi Lászlót egy elszámolási vita során késelte halálra albérlője, aki már hónapok óta nem fizetett neki. B. István 2021. december 3-án a késő délutáni órákban megjelent az ingatlannál, ahol egy vadászkéssel felfeszítette először a ház, majd a lakás bejárati ajtaját.

Ezt észlelve a 66 éves férfi telefonon bejelentést tett a rendőrségen, majd maga is megjelent az ingatlannál, ahol immár tettlegességig fajuló szóváltás alakult ki kettejük között. B. István a vád szerint előbb állon ütötte, majd a nála lévő vadászkéssel több helyen meg is szúrta a kezeivel védekezni próbáló férfit. Deutsch apósát egy órán át próbálták újraéleszteni, de már nem lehetett megmenteni az életét.

A 24.hu tudósításában emlékeztet: B. István vallomásában először beismerte a bűnösségét és jogos védelemre hivatkozott, mondván, hogy ő csak a laptopját és a drága szemüvegét védte. Később viszont már azt állította, hogy dulakodtak, a sértett levitte a földre és lenyomta a fejét, halálát pedig véletlen szúrás okozta. Végül pedig gondatlan emberölésre hivatkozott. A férfit nyolc év börtönre ítélték első fokon, azzal, hogy feltételesen sem bocsátható szabadlábra. Az ügyészség a kiszabott büntetés súlyosításáért, míg a terhelt és védője téves jogi minősítésért és enyhítésért fellebbezett.

Minél több idő telik el, annál jobban nyomaszt ez a teher. Nap mint nap visszagondolok arra, hogy mit kellett volna másképp csinálnom. Nem tudom megmagyarázni, hogy jutottam ide és miért maradt a kezemben a kés. És hogy mit csinálhattam volna másképp, hogy ez a véletlen szúrás ne történjen meg a dulakodás során

– olvasta fel gondolatait egy papírról Deutsch Tamás apósának gyilkosa a szerdai tárgyaláson. B. István az utolsó szó jogán megismételte, hogy nagyon sajnálja a történteket.

Jankó Cecília ügyész a perbeszédében kifejtette: nem állapítható meg az, hogy a sértett többször is ráütött volna a vádlott laptopjára, ez csak egyszer történt meg, ez pedig nem alapozza meg a jogos védelemre való vádlotti hivatkozást. Az szerinte egyértelműen megállapítható, hogy B. István támadt rá áldozatára, akin 12 rendbeli sérülést találtak.

Kiemelte azt is, nem állapítható meg a gondatlanságból elkövetett emberölés sem, amire a terhelt hivatkozik, hiszen egy 19 centi mély, szúrt sérülést nem lehet véletlenül okozni.  A Fővárosi Ítélőtábla végül kilenc év börtönt és kilenc év közügyektől eltiltást szabott ki a férfira. Az ítélet jogerős, az ügy lezárult.

Nyitókép: Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportjának vezetője felszólal az Európai Parlament (EP) költségvetési felügyeleti bizottságának (CONT) alakuló ülésén az EP brüsszeli épületében 2024. július 23-án. Fotó: Purger Tamás / MTI.

#Baleset-bűnügy#deutsch tamás#gyilkosság#após#lazsányi lászló#fővárosi ítélőtábla#jogerős ítélet