Baleset-bűnügy

Vádat emeltek a tanár ellen, aki kiskorú diákja nyakát csókolgatta

rtl.hurtl.hu

2024. július 18. 12:05

Többször is úgy intézte, hogy a tanórák ürügyén kettesben maradhasson a tanulóval. Ilyenkor közölte vele, nagyon vágyik arra, hogy intim kapcsolatba kerülhessenek.

Vádat emeltek egy tanár ellen, aki tavaly kikezdett az egyik diákjával és kitartóan próbálta őt rávenni arra, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen vele – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Saághy Flóra közölte, a Szentesi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja a tanári feladataiból eredő kötelességeit súlyosan megszegő vádlottat.

Az egyik vármegyei iskolában tanárként dolgozó férfi a vádirat szerint 2023 januárjában – azzal az ürüggyel, hogy egy iskolai videót akar telefonon megmutatni neki – rávette a kiskorú diáklányt arra, hogy üljön be az autójába. Ekkor megfogta a combját és a nyakát csókolgatta, de a sértett ellökte magától és visszautasította a közeledését.

Ezután, tavasszal, többször is úgy intézte, hogy a tanórák ürügyén kettesben maradhasson a tanulóval. Ilyenkor közölte vele, nagyon vágyik arra, hogy intim kapcsolatba kerülhessenek, de a sértett újra és újra visszautasította.

A vádlott bűnösségéről a Szentesi Járásbíróság fog dönteni – tudatta az ügyész.

Nyitókép: Illusztráció – Fotó: Pixabay

#Baleset-bűnügy#szentes#pedofil#tanár#kiskorú