Baleset-bűnügy

Mégsem hagyja ott iskoláját a megkéselt bőnyi lány

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. május 31. 8:41

Sírva fakadt a rendőrségi meghallgatáson Mirella, akit egy hónappal ezelőtt döfött hátba egy konyhakéssel osztálytársa a bőnyi Szent István Általános Iskolában.

Túl van a rendőrségi kihallgatáson az a 12 éves lány, akit egy hónappal ezelőtt döfött hátba egy konyhakéssel osztálytársa a bőnyi Szent István Általános Iskolában, írja a Blikk.

Horváth Mirellának a Győri Rendőrkapitányságon videóhívásban kellett felelevenítenie az átélt borzalmakat. A kihallgatáson vele volt édesapja, aki hazaköltözött Ausztriából, hogy amiben csak kell, támogathassa lányát.

El tudott mondani mindent, ami persze megviselte, de majd valahogy túllépünk rajta. Készültünk rá lelkileg, de azért így is elsírta magát, hiába erős, egy ilyen traumát nem lehet ennyi idő alatt feldolgozni. Fizikálisan szerencsére már jól van, mentálisan viszont még érződik rajta a megrázkódtatás. Rendszeresen járunk vele pszichológushoz, aki segít neki a feldolgozásban

– mondta el a Blikknek Horváth József.

Mint arról korábban az rtl.hu is beszámolt, a lány azt fontolgatta, hogy otthagyja iskoláját, ahol a szörnyű trauma érte, de tanárai és diáktársai visszacsábították a tinédzsert.

Az anyukájával bementek az iskolába, ahol beszéltek a tanárnőjével és az igazgatóval is. Nagyon támogatóak a gyerekek is, mindenki várja vissza, ezért mégis úgy döntött, hogy visszamenne közéjük

– mondta az apja, aki azt is elmesélte, hogy akár már a jövő héten visszatérhet az iskolába a lánya, mivel sebe szépen gyógyul.

Mindeközben a késelő osztálytárs még három hónapig javítóintézetben maradhat, mivel a bíróság kedden meghosszabbította letartóztatását.

A bőnyi késeléssel korábban az RTL Híradója is foglalkozott:


Nyitókép: RTL Híradó

#Baleset-bűnügy#bűnügy#bőnyi késelés#bőny#áldozat

Címlapról ajánljuk