Baleset-bűnügy

Fordulat a Bimbó úti anyagyilkosság ügyében: nem büntethető az örökbefogadott lány

rtl.hurtl.hu

2024. május 11. 17:17

Az orvosszakértő szerint kóros elmeállapotú, ezért nem büntethető az a nő, aki tavaly tavasszal megfojtotta 75 éves nevelőanyját a II. kerületben – tudta meg az RTL Híradó. A vádlott már egy éve is zavaros magyarázatot adott arra a rendőröknek, hogy miért fordult nevelőanyja ellen.

Egy éve érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy Budapesten, a II. kerületi Bimbó úton egy társasházi lakásban holtan találtak egy 75 éves asszonyt. Az áldozatot a fia találta meg. A rendőrök gyanúja az asszony 32 éves örökbefogadott lányára terelődött, akit fél napon belül elfogtak. Az ügyben most emeltek vádat. 

A rendőrségi szóvivő közlése szerint a nő később elmondta, hogyan hajtotta végre a bűncselekményt, megnevezte az elkövetés eszközét, sőt azt is megmutatta, hogy hol dobta el a kulcsot, amivel a lakást bezárta: a Mechwart lépcsőn. A gyilkosság idején a lakásban volt a nő kétéves kislánya is. 

A bűncselekmény után a gyanúsított szerette volna eltüntetni a nyomokat: a ruhát, amit viselt, megpróbálta elégetni, majd lepedőbe göngyölve kidobta az ablakon, de a csomag fennakadt egy fán. A Híradó információi szerint a nő többször megütötte, majd megfojtotta a nevelőanyját. A rendőröknek zavaros magyarázatot adott tettére. 

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes-szóvivője most a Híradónak elmondta, a vádhatóság „bűncselekmény elhárítására idős kora miatt korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés” miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. 

Ezért akár életfogytig tartó büntetést is kaphatna, ám az ügyben kirendelt orvosszakértő azonban azt állapította meg, hogy a nő a kóros elmeállapota miatt nem büntethető.

Mint a helyettes szóvivő a Híradónak elmondta, a vádlott kényszergyógykezelését indítványozták. Ez azt jelenti, hogy az asszony az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító intézetbe kerülhet határozatlan időre. Itt fél évente felülvizsgálják elmeállapotát, és a kezelőorvos, illetve az elmeorvos szakértő véleménye alapján bíróság dönthet arról, hogy meddig folytatják a kezelését.

#Baleset-bűnügy#Híradó#bimbó út#anyagyilkosság#emberölés#nem büntethető