Baleset-bűnügy

Játékból ugorhatott ki az ötödik emeletről a hároméves Jonatán Csepelen

rtl.hurtl.hu

2024. április 24. 6:43

Már sokkal jobban van, és nemsokára hazaengedik a kórházból a hároméves Jonatánt, aki az ötödik emeletről zuhant a mélybe Csepelen. 

Néhány napon belül hazatérhet a kórházból a hároméves Jonatán, aki előző hét pénteken zuhant le egy ötödik emeleti lakásból Csepelenírta a Blikk. A kisfiú néhány töréssel és a tüdő zúzódásával, illetve enyhe agyrázkódással úszta meg a körülbelül tizenöt méteres esést.


Az életét az menthette meg, hogy egy bokorra esett. A kisfiú édesanyja, Szabrina a Blikknek elmondta, hogy „mintha csak egy mászókáról esett volna le, látszólag kisebb horzsolásokkal megúszta a zuhanást”.

Az anyuka a lapnak elmondta, hogy ő éppen zuhanyzott, amikor Jonatán feltehetően játékból kiugrott az ablakon. A nő elmondása szerint a lakásban lévő nagymama és a többi gyerek pedig csak két percre hagyták magára. Szabrina hozzátette:

Először azt hittük, csak elbújt, az ablakon lenézve pedig már azt láttuk, hogy egy járókelő őrzi kétségbeesve a földön. A párkányon ott volt mindkét talpnyoma, tehát nem kiesett, hanem kiugrott.

A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt indított nyomozást az esettel kapcsolatban. A nő ezzel kapcsolatban elmondta, hogy tudja, hogy lesz következménye az incidensnek, de a legfontosabb számára az, hogy Jonatán jól van.

Pár nappal később egy nő is kizuhant az ablakon ugyanabban a csepeli panelházban, de a két eset között a hírek szerint nincs összefüggés.

Nyitókép: illusztráció – Fotó: Google Street View

#Baleset-bűnügy#csepel#zuhanás#hároméves#kórház#ugrás

Címlapról ajánljuk