Baleset-bűnügy

Volt miniszter családi cégét jelentette fel az Integritás Hatóság

rtl.hurtl.hu

2024. február 21. 14:45

A korábban Süli János, majd a fia által tulajdonolt kft. félmilliárd forintot kapott egy tehenészet felújítására, de a hatóság emberei egyetlen tehenet sem találtak a helyszínen.

Süli János, korábbi paksi bővítésért felelős miniszter családi tehenészete miatt feljelentést tett az Integritás Hatóság – írja a Telex.

A vizsgálatról már tavaly novemberben beszámoltunk. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő az OLAF-hoz fordult, mert a korábban Süli János, majd a fia, Süli Balázs által vezetett és tulajdonolt Biogas Productor Kft. úgy kapott 468,2 millió forintos uniós támogatást egy tófalui (Heves megye) szarvasmarhatartó telep felújítására, hogy sem előtte, sem azóta nem végzett valós mezőgazdasági tevékenységet.

Az Integritás Hatóság munkatársai meglátogatták a telepet, ahol nem találtak szarvasmarhát. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a 2017-ben megjelent felhívás előírta, hogy a támogatásra pályázó mezőgazdasági termelők bevételének legalább a fele agrártevékenységből származzon, amit a Biogas Productor Kft. egyetlen, bruttó 50 ezer forintos számlával igazolt. A számlatömböt azonban egy évvel a számlán feltüntetett dátum után vásárolta a cég.

A beruházás mélyépítési munkálatainak kivitelezőjét közbeszerzéssel kellett volna kiválasztani, ehelyett közvetlenül szerződtek rá a Dunareklám Reklámszervező és Szolgáltató Kft.-vel, ami a szerződés előtt egy hónappal vette fel az építési tevékenységet. A cég vezetője az Integritás Hatóság szerint nem más, mint a szarvasmarhatelep műszaki tervezőjének és projektmenedzserének házastársa. Emellett ugyanaz a személy volt a könyvelője a kedvezményezett és a kivitelező vállalkozásnak is, és ugyanő részt vett a közbeszerzésre beérkezett ajánlatok elbírálásában is. Az Integritás Hatóság megállapította, hogy a cég valótlan tartalmú dokumentumot nyújtott be az irányító hatóságnak a közbeszerzési eljárás lefolytatásáról.

A magasépítési munkálatok kivitelezőjét ugyan közbeszerzési eljárással választották ki, de ezt is a Dunareklám Kft. nyerte. Az Integritás Hatóság szerint fennáll a gyanúja, hogy a Biogas Productor Kft. a verseny tisztaságát, az esélyegyenlőséget és az egyenlő bánásmód elvét sértő módon folytatta le az eljárást. A cég eddig 1 év 7 hónappal lépte túl a projekt lezárásának határidejét, idén februárig a telep nem rendelkezett jogerős használatbavételi engedéllyel.

Az Integritás Hatóság költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordult, illetve szabálytalansági eljárás lefolytatására szólította fel a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárságát.

A Biogas Productor Kft-t – amely a 2018-as üzleti év óta nem rendelkezik árbevétellel – miniszteri kinevezéséig vezette Süli János, azután fia vette át a helyét a cégben.

Nyitókép: Süli János kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Gyulai Pálinkafesztivál Nemzeti Összetartozás Pálinkája ünnepségén a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontjának báltermében 2022. szeptember 17-én. Fotó: MTI/Rosta Tibor

#Baleset-bűnügy#Süli János#integritás hatóság#uniós támogatás#költségvetési csalás

Címlapról ajánljuk