Baleset-bűnügy

Gyárfás Tamás szerint Fenyő János halála az ő életét is tönkretette

rtl.hurtl.hu

2024. január 30. 19:20

Gyárfás Tamás a Fenyő-gyilkosság keddi tárgyalásán azt mondta: évek óta mást sem tesz, csak próbálja cáfolni az ellene felhozott vádakat.

„Az ő halála, amihez semmi közöm nincs, az én életemet is tönkretette” – mondta Fenyő Jánosról Gyárfás Tamás a Fővárosi Törvényszéken, a Fenyő-gyilkosság tárgyalásán az Index tudósítása szerint.

Mint arról beszámoltunk, botrányba torkollott a Fenyő-gyilkosság kedd reggeli tárgyalása. A tárgyalás kezdete előtt, rövid szóváltást követően a másodrendű vádlott, Portik Tamás fia egy pohár kávét öntött a bíró arcába

Gyárfás Tamás ugyanezen a napon az utolsó szó jogán azt mondta:

Nem tettem semmi olyat, ami jogszabályokba ütközne. Szívesen használnám az ártatlan kifejezést, de elborzaszt, mintha tényleg védekeznem kellene. Sokszor felmerült bennem, hogy mit keresek egyáltalán itt.

Hozzátette, évek óta mást sem tesz, csak próbálja cáfolni a vádakat és a bizonyítékokat. „Az utolsó ráadáshónapok voltak a legkegyetlenebbek, amikor csak vársz és vársz, és reméled, hogy a védekezéseid nem merülnek a feledésbe” – fogalmazott. Fenyő Jánosra kitérve arról is beszélt, hogy a médiavállalkozó halálának pillanatában már nem volt köztük semmiféle viszály. Mindezek után Portik Tamás szólalhatott volna fel az utolsó szó jogán, ám ő halasztást kért, mert több napon keresztül fogja kifejteni az álláspontját, a folytatás szerda reggel várható.

Fenyő-gyilkosság

A 2019-ben indult perben Gyárfás Tamás, a Nap TV egykori producere ellen az a vád, hogy előbb Tasnádi Pétert bízta meg üzleti riválisa, Fenyő János megöletésével, majd mivel ő ezt nem hajtotta végre, Portik Tamáshoz fordult, aki a szlovák bérgyilkosnak, Jozef Rohácnak adta ki a feladatot. A vádlottak mindent tagadnak.

Portikot tavaly júniusban 20 évre ítélte első fokon a bíróság egy kilencvenes években történt leszámolás miatt. A nem jogerős ítélet szerint ő adott megbízást arra, hogy öljék meg a hajtóként dolgozó Lakatos Csabát 1996-ban, majd egyik gyerekkori barátját ölette meg 1999-ben. Az áldozatot a pénteki per másodrendű vádlottja lőtte le. Ő 14 évet kapott. A Híradó beszámolója az ítélethirdetésről:


Nyitókép: Gyárfás Tamás érkezik büntetőperére a Fővárosi Törvényszék épületében 2020. február 11-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI

 

#Baleset-bűnügy#gyárfás tamás#fenyő jános#fenyő-gyilkosság#fővárosi törvényszék#portik tamás#tárgyalás

Címlapról ajánljuk