Baleset-bűnügy

Nyújtófával verte az örökbefogadott gyerekeit a nógrádi nő

rtl.hurtl.hu

2023. december 19. 10:51

A legfiatalabb 4 éves volt, a kisgyereket lökdöste, a fejét ütötte.

A Pásztói Járási Ügyészség vádat emelt egy 59 éves kelet-nógrádi nő ellen, aki bűncselekmények elkövetésével négy gyermek testi és érzelmi fejlődését súlyosan veszélyeztette, közölte az ügyészség honlapja.

A vádirat szerint a nő 2014-től saját házában nevelt egy akkor 2 éves kislányt, majd 2017-ben további gyerekek kerültek hozzá, egy 11, egy 4 és egy 5 éves kisfiú. A nő a gyerekekkel rendszeresen kiabált, trágár kifejezésekkel illette őket, szüleikről becsmérlő módon, megalázó kifejezéseket használva beszélt előttük. A legidősebb fiút puszta kézzel verte, előfordult, hogy mankóval fejen vagy mellkason ütötte. A 4 éves sértettet lökdöste, a fejét ütlegelte, mert nem fogadott szót neki.

A kislány 9 éves volt, amikor a vádlott meglátta, hogy a hűtőbe nyúl, hogy egyen valamit. A nő megtépte a gyerek haját, majd még ugyanaz nap, a még éhes sértettet szitkozódva ütni kezdte.

A vádlott 2022. január és március között több alkalommal fizikailag is bántalmazta az egyik kisfiút. Nyújtófával a 10 éves gyerek fejére és lábára ütött, máskor ruhaakasztóval olyan erővel sújtott a fejére, hogy a gyerek orra vérezni kezdett.

Közölték, hogy a gyerekek a bántalmazások következtében nem szenvedtek súlyos sérülést.

Megállapításuk szerint a vádlott, mint a kiskorú gyermekek nevelésére, felügyeletére, gondozására köteles személy e feladatából eredő kötelezettségét sorozatosan és súlyosan megszegte. Az ügyészség az elkövetőt négy rendbeli kiskorú veszélyeztetésének és akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértésnek a bűntettével vádolta meg.

Vádiratában indítványozta, hogy a bíróság ítélje őt felfüggesztett szabadságvesztésre és tiltsa el a nevelőszülői feladatok ellátásától, valamint fizettesse meg vele az eljárás során keletkezett 364.500 forint bűnügyi költséget is.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Nyitókép (illusztráció): Getty Images

#Baleset-bűnügy#pásztó#nógrád#verés#örökbefogadás

Címlapról ajánljuk