Baleset-bűnügy

Szexpartikon használhatta ki a férfiakat az Abercrombie & Fitch volt vezérigazgatója

rtl.hurtl.hu

2023. október 2. 19:41

Mike Jeffries-t azzal vádolják, hogy az általa szervezett eseményeken kizsákmányolta a férfiakat.

A márka fénykorában, az 1990-es években és a 2000-es évek elején Mike Jeffries vezette a világhírű divatcéget, az Abercrombie & Fitch-et. Jeffriest most azzal vádolják, hogy kizsákmányolta az általa világszerte szervezett szexpartikra toborzott férfiakat – írja a BBC.

A brit közmédia első kézből származó beszámolókat és dokumentumokat gyűjtött, majd két volt amerikai ügyész segítségét kérte, akik azt mondták, meg kell vizsgálni, hogy Jeffries ellen vádat emelhetnek-e szexkereskedelem miatt. 

Jeffries 2014-ben lemondott az Abercrombie & Fitch vezérigazgatói posztjáról, több mint 25 millió dolláros nyugdíjcsomaggal, amelyből még mindig kap éves kifizetéseket. Jeffriest sokan kritizálták amiatt, hogy barátja, Matthew Smith indokolatlan befolyást gyakorolt a vállalat működésére.

A BBC nemrég 12 férfival beszélt, akik elmesélték, hogy részt vettek a Jeffries és Smith számára rendezett partikon, ahol szexuális aktusokra is sor került, sokszor elhihetve az áldozatokkal, hogy így juthatnak előre az iparágban.

Nyolc férfi, aki részt vett az eseményeken, azt mondta a BBC-nek, hogy egy közvetítő toborozta őket, akinek hiányzott az orrából egy darab. Mindannyian azt mondták, hogy fizettek nekik a részvételért, és titoktartási nyilatkozatot írtak alá. Néhányan tudtak arról, hogy szexről is szó lesz.

A modelljelölt David Bradberry 2010-ben 23 éves volt, amikor elmondása szerint egy ügynök mutatta be a közvetítőnek. A férfinak fejalánlották, hogy találkozhat az Abercrombie hivatalos fotósával, de csak akkor, ha orális szexet végez a közvetítőn.

Bradberry elmondta, hogy ezután meghívták egy rendezvényre Jeffries házába Hamptonsban. Amikor megérkezett, elmondása szerint beszélt Jeffriesszel és Smith-szel arról, hogy szeretne a márka modellje lenni. Ezután Jeffries egy inhalátort tartott az orra alá, amely dezorientációt okozott nála. Jeffries ekkor lefeküdt vele (képünkön balra).

Szexpartikon használhatta ki a férfiakat az Abercrombie & Fitch volt vezérigazgatója
Michael Loccisano/FilmMagic for Paul Wilmot Communications

Barrett Pall, egy korábbi modell a BBC-nek elmondta, hogy 22 évesen egy idősebb modell beszervezte Jeffries egyik rendezvényére. Az eseményen „nyomás alá” került, hogy teljesítsen. Egy másik férfi orális szexet végzett rajta, miközben Jeffries és Smith nézte – állítja Pall. 

„Ez nem az én választásom volt” – mondta Pall. „Egy csapat idősebb férfi gondosan manipulált engem. Pontosan tudták, mit csinálnak, mert már csináltak ilyet korábban” – magyarázta. 

A BBC-nek nyilatkozó férfiak mindegyike leírta, hogy a rendezvényeken való részvétel után több ezer dollárnyi készpénzzel teli borítékokat kaptak Jeffries munkatársaitól.

Egy másik férfi azt állította, hogy egy ötcsillagos marokkói szállodába vitték táncosnak. Amikor megérkezett, pezsgővel kínálták, amit szerinte droggal ütöttek fel. Elmondása szerint elaludt, és úgy ébredt fel, hogy egy óvszer volt benne.

„Nagyon nagy a valószínűsége, hogy bedrogoztak és megerőszakoltak. Valószínűleg soha, de soha nem fogom megtudni a választ” – fogalmazott a BBC-nek. Az eset után állítólag HIV-et diagnosztizáltak nála. 

Jeffries és Smith nem válaszolt a BBC megkereséseire.

Nyitókép: Pixabay

#Baleset-bűnügy#mike jeffries#abercrombie & fitch#szexbotrány#kizsákmányolás#szexkereskedelem

Címlapról ajánljuk