Eltűnt gyerekeket csempésztek át a magyar-román határon
2023. augusztus 30. 13:30
Vádat emeltek három személlyel szemben, akik idén januárban a román-magyar határon csempésztek át két gyereket. A gyerekek nagyapja is a vádlottak padján ül.
A Makói Járási Ügyészség vádat emelt három személlyel szemben, akik idén januárban a román-magyar határon csempésztek át két gyereket – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.
A rendőrök január 26-án délben igazoltattak Csanádpalota határában egy embert, aki két kiskorú gyermekkel sétált, ám sem a saját, sem a gyermekek személyazonosságát nem tudta igazolni. Mint kiderült, feladata az volt, hogy a nemzetközi körözési listán eltűntként nyilvántartott gyermekeket a zöldhatáron átvezesse és társához kísérje – áll a vádiratban.
Társa egy járművel és a gyerekek nagyapjával együtt a közelben, Magyarországon várakozott arra, hogy a Schengeni övezeten belül tovább szállíthassa a kiskorúakat.
A járási ügyészség az elkövetőket – köztük a fentiek elkövetésére megbízást adó nagyapát – minősített embercsempészés bűntettével vádolja.
Nyitókép (illusztráció): Getty Images