Baleset-bűnügy

Autósüldözés a Soroksári úton, két autót is összetört a menekülő sofőr

rtl.hurtl.hu

2023. május 20. 6:43

Az autóban ült egy 28 éves nő is, őt kórházba kellett szállítani. Más nem sérült meg.

Ellenőrizni akartak egy autóst a Soroksári úton péntek délután, de a sofőr nem állt meg, hanem nagy sebességgel elhajtott a helyszínről. Miközben a rendőrök üldözték, két autónak is nekiütközött – írta a Telex egy szemtanúra hivatkozva.

A rendőrség tájékoztatása szerint az üldözött férfit korábban jogerősen elítélték, de ő nem kezdte meg a büntetésének a letöltését. 

Másodjára egy álló autónak ment neki a Soroksári út és Illatos út kereszteződésében, a rendőrök itt tudták elfogni a 33 éves sofőrt. Az autóban ült egy 28 éves nő is, aki a balesetben megsérült, őt mentővel kellett kórházba szállítani.

A férfi ellen három elfogatóparancs is érvényben volt, korábban ugyanis testi sértésért, segítségnyújtás elmulasztásáért és kábítószer birtoklásáért börtönbüntetésre ítélték. A pénteki esetnél az is felmerült, hogy kábítószert fogyasztott, ezért a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.

Nyitókép: Pixabay

#Baleset-bűnügy#menekülés#soroksári út#rendőrség

Címlapról ajánljuk