Baleset-bűnügy

Ezer forintért vágta agyon fejszével a kutyát a játszótér mellett

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. május 19. 10:06

Egy Somogy megyei faluban egy nő ezer forintot adott ismerősének, hogy ölje meg a kutyáját. Az állatot a falu játszótere mellett egy fához kötötték, a részeg férfi így végzett vele.

A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége állatkínzás vétsége és garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy dél-somogyi nő és férfi ellen, közölte pénteken a Somogy Vármegyei Főügyészség.

A vád szerint 2023 februárjában a nő megkérte falubéli ismerősét, hogy ölje meg a hároméves kutyáját. A férfi részeg volt, ezért vagy ennek ellenére, vállalta a megbízást. Este a nővel együtt a falu játszótere mellé vezették a kutyát, ahol kikötötték az egyik fához. A nő adott egy fejszét a férifnak, majd hazament.

A férfi a fejszével többször fejbe és oldalba vágta a kutyát.

Egy közelben lakó falubéli felfigyelt a kutya vonyítására és kihívta a rendőrséget. Az állaton azonban már nem lehetett segíteni.

A férfi a kutya megöléséért ezer (1000) forintot kapott a nőtől, amit még aznap elköltött: szeszes italt és édességet vett a pénzből.

A két vádlott ügyében a Barcsi Járásbíróság hoz majd ítéletet, az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért rájuk.

Nyitókép: Barcsi Rendőr-kapitányság / Magyarország Ügyészsége

#Baleset-bűnügy#állatkínzás#somogy megye#kutya

Címlapról ajánljuk