Baleset-bűnügy

Megszólalt a cirkuszigazgató a szétnyíló halálgömbről: Minden a megszokott módon történt

rtl.hurtl.hu

2023. május 19. 14:27

Az artista súlyos sérülést szerzett, de fel fog épülni.

Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy nőt, aki egy csütörtöki szolnoki cirkuszi előadáson motorjával kiesett a halálgömbből – írtuk korábban. A nézők azt hitték egy ideig, hogy ez a mutatvány része, de miután a 25 éves brazil nő nem mozdult, többen is a mentők segítségét kérték.

A szolnoki előadást a Magyar Nemzeti Cirkusz tartotta. Ifj. Richter József igazgató a Borsnak elmondta: a brazil nő, Alice, az orvosok megállapítása szerint fel fog épülni. A neves artista végignézte a balesetet. „Ebben a szezonban a tegnap esti volt a 62. előadásunk. Minden a megszokott módon történt, semmi olyan külső körülmény nem lépett közre, ami a hibát kiválthatta volna” – szögezte le Richter.

Miután a gömb szétnyílt, Alice hatalmas sebességgel kirepült belőle. Mentőt hívtunk hozzá, és beszállították a szolnoki kórházba, ahol az orvosok azonnal megvizsgálták. Kiderült, hogy a medencesérülése ugyan súlyos, de minden bizonnyal fel fog épülni, és az sem kizárt, hogy már a jelenlegi szezonban is visszatérhet a porondra 

– mesélte az igazgató a Borsnak, és hozzátette, hogy a közönség egy pillanatra sem volt veszélyben, de azért kérték meg őket, hogy a baleset után távozzanak, mert tudták, hogy a sérült lányt nem szabad megmozdítaniuk. Alice egyébként viselte az összes szükséges védőfeleszerelést, így azok meggátolták a tragédiát. 

„Cirkuszunk a statisztikák szerint a legbiztonságosabbak közé tartozik, hiszen csak néhány évente történik baleset. A súlyos sérülésekkel járó hibák viszont azt igazolják, hogy a cirkuszművészet nem szemfényvesztés, hanem valódi emberi teljesítményt mutat be” – magyarázta az igazgató.

Nyitókép: Képernyőfotó egy korábbi, 2020 szeptemberében történt balesetről készült videóból. Fotó: RTL Híradó

#Baleset-bűnügy#ifj. richter józsef#halálgömb#cirkusz#artista#magyar nemzeti cirkusz#esés#manézs

Címlapról ajánljuk