Baleset-bűnügy

A családjától kapott szatyorral akasztotta fel magát a felesége feldarabolásával gyanúsított egykori milliárdos a fehérvári fogdán

rtl.hurtl.hu

2023. május 15. 7:10

A család a szatyorban élelmiszert és ruhákat küldött B. Jánosnak.

A Blikk értesülései szerint B. János, akit korábban azzal gyanúsítottak, hogy 2022 szeptemberében megölte a feleségét, a holttestét pedig eltüntette, a székesfehérvári rendőrség fogdájában felakasztotta magát. A lap úgy tudja, a fogda egyik mellékhelyiségében egy szatyor fülével követte el az öngyilkosságot. A szatyrot a családtagoktól kapta, élelmiszert és ruhákat küldtek neki benne.

B. János párja S. Andrea volt, a nő gyermekfelügyelettel foglalkozott, a nő meggyilkolásával pedig a férjét gyanúsították. B. János egykor sikeres vállalkozó volt, korábbi cikkében a lap „egykori milliárdos acélmágnásnak” nevezi,  a 2000-es években egy acélszerkezeteket gyártó cég ügyvezető igazgatójaként, Fejér megye egyik legsikeresebb üzletembereként tartották számon.

A gyanú szerint az egykori vállalkozó megölte a feleségét, a holttestet feldarabolta, majd elrejtette. A nyomozók a férfi autójában maradványokat találtak, amelyek feltehetően a nőtől származtak.

Az esetről tavaly ősszel a Híradó is beszámolt:

 

A Blikk elérte B. lányát, aki elmondta a lapnak, hogy felháborítónak tartja, hogy ilyen előfordulhatott a fogdában, véleménye szerint jobban át kellett volna vizsgálni, hogy mit adnak be neki a zárkába.

A családunk elképzelhetetlennek tartja, hogy az édesapám valóban gyilkos lenne, végig bíztunk az ártatlanságában. Nagyon sokat gondolkodom rajta, miért tehette ezt magával, az is megfordult a fejemben, hogy védeni akart valakit, vagy megzsarolhatták, de ezek csak találgatások. Ami biztos, borzasztóan nehezen viselte a bezártságot, és kilátástalannak érezte a helyzetét

– mondta B. János lánya, aki a neve elhallgatását kérte.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerint az ügyben rendőri mulasztás nem történt.

S. Andrea rokonai közül már csak az unokatestvérei élnek, a nőnek egyetlen testvére volt, ő korábban meghalt autóbalesetben, gyermekei nem születtek. A lap szerint az unokatestvérek már soha nem fogják megtudni, hogy ki ölte meg S. Andreát, mivel a rendőrség közölte: a gyilkossággal gyanúsított férfi halála miatt megszüntették az eljárást.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély-számot!

Nyitókép: illusztráció / Pexels

#Baleset-bűnügy#öngyilkosság#rendőrség#fogda#székesfehérvár#szatyor

Címlapról ajánljuk