Baleset-bűnügy

Zombinak tartotta, ezért egy műanyag zacskóval fojtotta meg 7 éves éves autista gyermekét a világvégehívő anyuka

rtl.hurtl.hu

2023. április 27. 9:54

Jézus újabb eljövetelére készülve a nő 16 éves lányával is végzett, de az ő holtteste annyira felismerhetetlen volt, hogy még nem tudták kideríteni a halála körülményeit.

Műanyag zacskóval és ragasztószalaggal fojtotta meg 7 éves, örökbefogadott autista fiát a világvége-hívő anyuka – derül ki a halál köürlményeit feltáró szerdai tanúvallomásból.

Mint arról az rtl.hu is beszámolt, 2023-ban folytatódnak a tárgyalások annak a nőnek az ügyében, akit az Egyesült Államokban csak „ítéletnapi anya” néven tartanak számon. Lory Vallow a vádak szerint először negyedik férjével végezhetett, majd miután összeházasodott a világvége-próféciakönyveket író Chad Daybellel, a gyanú szerint gyermekeit is megölte.

Jézus Krisztus második eljövetelére készülve 2020 júniusában Vallow 16 éves lányát és 7 éves örökbefogadott fiát ölhették meg. 

A szektás házaspár egyik közeli ismerőse azt állította az egyik tárgyaláson, hogy zombinak hitték gyermekeiket, akikről le kell mosni a gonosz szellemeket. Habár a 7 éves fiú halálának körülményei tisztázódtak, a 16 éves lányét még homály fedi.

A New York Post cikke megjegyzi, a lány teste a boncmesterek szerint annyira feldarabolódott és megégett, hogy a nyomozók kezdetben nem voltak biztosak abban, hogy holttestet találtak, amíg egy koponyát nem fedeztek fel egy megolvadt műanyag vödör alatt. 

A 49 éves nőt kétrendbeli gyilkossággal és háromrendbeli összeesküvéssel vádolták a halálesetekben, valamint nagy értékű lopással, amiért állami juttatásokat vett fel a gyermekei nevében, miután férjével közösen megölték őket.

Nyitókép: Associated Press

#Baleset-bűnügy#világvége#hívők#gyilkosság#tárgyalás

Címlapról ajánljuk