Baleset-bűnügy

Még bocsánatot sem kért a részeg balhézó, aki élőhalottra ütötte Zsoldos Gábort

rtl.hurtl.hu

2023. április 6. 20:34

Pedig már el is ítélték.

Két és fél éve szólt rá a boltban egy részegen balhézó férfira Zsoldos Gábor, aki válaszul egy ütéssel leterítette. A férfi olyan szerencsétlenül ütötte be a fejét, hogy az agysérülései miatt azóta sem írni, sem olvasni, sem pedig beszélni nem képes.

A 48 éves férfi azóta saját testébe zárva vegetál, viszont támadóját nemrég elítélték. A Miskolci Törvényszék négy évet adott a támadónak, de egyelőre nem kell börtönbe vonulnia, ugyanis másodfokon döntenek jogerősen az ítéletéről.

A Blikknek azt mondta az áldozat felesége: „Minden egyes tárgyaláson részt vettünk Gáborral, de a támadója – ahogy eddig sem – még most, az utolsó szó jogán sem kért bocsánatot. Annyit mondott, hogy sajnálja, hogy ütött, de nem azt, hogy Gabit örökre megnyomorította. Még csak ránk sem nézett. Felháborító, hogy hazamehetett, de legalább nem hagyhatja el az országot”.

A kirendelt szakértők szerint a férfinál véglegesnek tekinthető maradandó fogyatékosság és súlyos egészségromlás is kialakult. Gábor korábban képes volt eltartani magát, ám munkaképtelenné vált, és önálló életvitelre nem képes.

A Híradó korábbi tudósítása az esetről:


Nyitókép: rtl.hu

#Baleset-bűnügy#miskolc#ítélet#bénulás#részeg#bolt