Baleset-bűnügy

A magát Madeleine McCann-nek kiadó nőnek állítólag törlődött az emlékezete

rtl.hurtl.hu

2023. április 3. 14:30

Öt éves kora előttről viszont nincsenek orvosi feljegyzések. 

Julia Wendell, a lengyel nő, aki azt állítja, hogy ő az eltűnt Madeleine McCann, állítólag olyan koponyatörést szenvedett, amely kitörölte a gyermekkori emlékezetének egy részét – derült ki az orvosi dokumentumokból, írja a DailyStar

A 21 éves nő azt állítja, hogy nem emlékszik múltjának bizonyos részeire. 

A dr. Fia Johansson magánnyomozó által megszerzett orvosi feljegyzés szerint Juliát nyolcéves korában érte a baleset, és több mint egy évig nem tudott sem beszélni, sem járni. 

A kartonok alapján most azt próbálják kideríteni, hogy ki vitte Juliát a kórházba, ahol sürgősségi műtéttel kellett meggyógyítani őt. 

Julia azóta felidézett egy borzalmas élményt gyermekkorából Lengyelországban, ami egyike a kevés emlékének: egy fürdőszobai fülkében egy másik lengyel lánnyal bujkált, és egy naplóból olvasott fel. „Kiabáltunk és sírtunk, pánikba estünk, nem akartuk elhagyni a vécét” – mondta egy interjúban. 

Dr. Johansson úgy véli, hogy azok, akik Juliára vigyáztak, „meg akartak szabadulni tőle”, és állítólag gyerekkorában egy alkalommal arra kényszerítették, hogy napi 35 receptre kapható tablettát szedjen.

Ez azt jelentheti, hogy néhányan közülük vagy egyikük meg akart szabadulni tőle, vagy megnehezíteni az életét annyira, hogy ne tudjon járni, beszélni vagy bármit is mondani. Úgy tűnik, mintha szándékosan próbálták volna ezt tenni

– magyarázta Johansson. 

Dr. Johansson korábban Lengyelországba utazott, és arról beszélt, hogy Julia életének első öt évére vonatkozóan nem voltak kórházi dokumentumok: ebből ő arra következtetett, hogy a lányt Lengyelországba hurcolták. Julia családja tagadta az állításokat. 

Julia és Dr. Johansson még mindig várják a DNS- és genetikai vizsgálatok eredményeit.

Nyitókép: Twitter

#Baleset-bűnügy#madeleine mccann#eltűnt#koponyatörés#emlékezet#amnézia

Címlapról ajánljuk