Baleset-bűnügy

Porvihar Rajkánál: nulla látótávolság, lezárt határ, korlátozások a magyar autópályákon

rtl.hurtl.hu

2023. március 11. 13:52

Semmit sem lehetett látni. 

Porvihar miatt több órára le kellett zárni szombaton a Rajkánál található magyar-szlovák határátkelőhelyet az M15-ös számú autópályán, mert a látótávolság gyakorlatilag nullára csökkent – közölte Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A határátkelőt 11 órától zárták le, és a rendőrség pár perccel délután egy óra előtt jelentette be, hogy a határátkelő újra járható.

Ez idő alatt a 15-ös számú főútvonalat lehetett használni, ahol rendőri irányítással haladhatott a forgalom – közölte a rendőrség.

Az Útinform pedig arról tájékoztatott, hogy M1-es autópályán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon baleset történt. A 31-es km-nél mindkét irányba megállt a forgalom. Azt is írták, hogy a nagy por miatt több szakaszon is korlátozásokra kell számítani. 

„Az M1-es autópályán Biatorbágy, Hercegalom és Bicske térségében a Hegyeshalom felé vezető oldalon.

Továbbá az M6-os autópályán a Ráckeresztúr és Százhalombatta a 28-as és a 36-os km közötti szakaszon a látótávolság időnként akár 50 méter alá is csökkenhet. Fokozott óvatossággal közlekedjenek, hogy a balesetek elkerülhetőek legyenek.”

Balesetek a szlovák oldalon

Közben Szlovákiában a rendőrség lezárta a határátkelőhöz vezető D2-es autópályát mindkét irányba a társágben tomboló homokvihar miatt. Az úton balesetek történtek – közölte a szlovák rendőrség. 

Azt nem lehet tudni, hogy mennyi autó ütközött össze, és azt sem, hogy vannak-e sérültek. A rendőrség által közzétett videón több összetört kamiont, mikrobuszt, autót és egy buszt lehet látni. Valamint azt, hogy a porvihar miatt a látótávolság mindössze pár méter lehet. 


Nyitókép: Facebook / Polícia SR - Bratislavský kraj

#Baleset-bűnügy#porvihar#homokvihar#rajka#határ#szlovákia#ma

Címlapról ajánljuk