Baleset-bűnügy

Meggyanúsították Béres Anett sámánasszonyát a teaszeánsz ügyében

rtl.hurtl.hu

2023. február 21. 10:05

Béres Anettet az ayahuasca teaszeánsz után órákon át műtötték az orvosok, és még a mai napig tart a felépülése: a gerincét jelenleg is csavarok rögzítik.

Kábítószer birtoklásával gyanúsítja a rendőrség Béres Anett sámánasszonyát, rajta kívül még egy gyanúsítottja van az ügynek – írta a Blikk.

Az egykori VV-szereplő tavaly júliusban szenvedett súlyos sérüléseket egy balul sikerült – itthon illegálisnak számító – ayahuasca teaszeánsz után. A súlyosan sérült Anettet – akire egy kapálni induló férfi talált rá – kórházba kellett szállítani. Órákon át műtötték az orvosok, és még a mai napig tart a felépülése: a gerincét jelenleg is csavarok rögzítik.


A lap információi szerint 

a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy két személyt is gyanúsítottként kezelnek.

„Egy 38 éves szentendrei nőt kábítószer birtoklása bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, egy 38 éves budapesti férfit pedig bűnpártolás miatt hallgattak ki gyanúsítottként a siklósi nyomozók” – írta a rendőrség. A nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb felvilágosítást nem adtak.

A gyanúsítottként kihallgatott nő az a sámánasszony lehet, aki a botrány után törölte a weboldalát, letiltotta az ott feltüntetett telefonszámot, sőt a Facebook-oldalát is felfüggesztette. Korábbi posztjaiból kiderült, hogy Peruban tanulta a terápiát. 

Béres Anett a Blikknek azt mondta, próbálja elfelejteni, ami történt, vagyis inkább igyekszik tanulni belőle. 

„Nyilván most már tudom, hogy hiba volt odamennem, és a mai napig bánom, hogy részt vettem egy ilyen veszélyes szertartáson. Azt azonban akkor még nem tudtam, hogy ez a szer kábítószernek minősül, sőt

a szervező hölgy azt írta, ez egy legális szer, amiről ma már tudom, hogy nem igaz.

Remélem, a hatóságok olyan büntetést szabnak ki, ami biztosítja, hogy mással ilyen ne fordulhasson elő” – fogalmazott.

Nyitókép: RTL

#Baleset-bűnügy#béres anett#teaszeánsz#gyanúsítás#sámán