Baleset-bűnügy

Halottakból engedély nélkül kioperált pacemakerekkel üzérkedett egy jászvásári kardiológus

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. február 18. 13:03

A pacemakereket több esetben olyan betegeknek ültették be, akiknek nem volt szükségük rá, de a kardiológus fiktív diagnózist felállítva elhitette velük, hogy a műtét elkerülhetetlen.

Holttestekből eltávolított szívritmus-szabályozók újrahasznosításával üzérkedő bűnszövetkezetre csaptak le a román hatóságok. A legfőbb ügyészség szombaton elrendelte a hálózat irányításával gyanúsított jászvásári (Iași) orvos őrizetbe vételét, írja az MTI.

A vádhatóság szerint a jászvásári Szent Spiridon megyei sürgősségi kórház hivatali visszaéléssel és megvesztegetés elfogadásával gyanúsított kardiológusa 2017-től 2022 augusztusáig 238, holttestekből eltávolított, valamint ismeretlen eredetű szívritmus-szabályozót és kardioverter defibrillátort ültetett be pácienseinek, veszélyeztetve ezáltal egészségüket és életüket. Az implantátumok újrahasznosítását az eszközök használati utasítása és a hatályos jogszabályok is tiltják.

Az ügyészek szerint a jászvásári kardiológusnak egy általa megszervezett, egészségügyi alkalmazottakból álló hálózat szállította a pacemakereket, amelyeket a hozzátartozók engedélye nélkül távolítottak el elhunyt páciensek testéből. 

Az eszközök nem kerültek be a kórház nyilvántartásába, így nincs írásos nyoma annak, hogy sterilizálták volna őket.

A nyomozók szerint több esetben 

olyan pácienseknek ültették be az újrahasznosított pacemakereket, akiknek nem volt szükségük rá, de a kardiológus fiktív diagnózist felállítva, vagy rosszullétet okozó gyógyszereket felírva számukra elhitette velük, hogy a műtét elkerülhetetlen.

Másik öt, bűnrészességgel gyanúsított orvost 60 napra hatósági felügyelet alá helyeztek, eltiltva őket az orvosi hivatás gyakorlásától. Az állami egészségügyi intézményekben hivatali kötelességüket teljesítő orvosok különböző pénzösszegeket kaptak megvesztegetésként a páciensektől, közölte a román legfőbb ügyészség.

Az ügyben 24 házkutatást végeztek pénteken Brassó, Iasi és Neamt megyei helyszíneken. A Mediafax hírügynökség szerint ezek során 25 szívritmus-szabályozót, 36 értékes festményt és 150 ezer eurónyi (57 millió forint) készpénzt foglaltak le.

Négy páciens ellen megvesztegetés miatt indult büntető eljárás.

#Baleset-bűnügy#bűnügy#románia#jászvásár#szívritmus-szabályozó#üzérkedés#kardiológus#pacemaker

Címlapról ajánljuk