Baleset-bűnügy

Hihetetlen magyarázattal állt elő a bíró, honnan van 700 ezer eurója

rtl.hurtl.hu

2023. február 16. 20:44

A szlovák bíró azzal védekezett, hogy keveset evett.

Megfosztaná a szlovák Bírói Tanács a talárjától Milan Chalupka pozsonyi bírót, aki azzal magyarázta a gyerekei számláján megjelent 700 ezer eurót, hogy az évek alatt szinte egész bírói fizetését meg tudta spórolni – írja a paraméter.sk.

Chalupka akkor került a hatóságok célkeresztjébe, amikor hiányosan töltötte ki a vagyonnyilatkozatát, majd utána az ingóságok között hirtelen megjelent kétszer 337 ezer euró a két gyerekének a számláján.

A lap szerint Chalupka a nagy összeget a szüleitől származó örökséggel magyarázza. A számlái viszont azt mutatják, hogy szinte teljes fizetését sikerült éveken keresztül megtartania. Amikor arról kérdezték, miből vásárolt ételt, a bíró azt válaszolta, hogy abban az időben szinte nem is evett, és nyaralásra se költöttek. Utóbbi viszont nem igaz. Kiderült, évente két-háromszor is elutaztak Horvátországba.

#Baleset-bűnügy#bíró#pozsony#örökség#korrupció#Milan Chalupka#szlovákia

Címlapról ajánljuk