Baleset-bűnügy

Elképesztő videó: áttörte a sorompót és átszáguldott a vonat előtt egy 25 éves nő

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. január 24. 10:06

Az autót vezető nő ellen vádat emelt a Győri Járási Ügyészség. Egy év szabadságvesztést is kaphat.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 25 éves nő ellen, aki tavaly októberben a sorompót letörve, az érkező vonat előtt hajtott át egy vasúti átjárón, közölte kedden a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség. A Kónyban történt esetről az alábbi videót közölte a Facebookon az ügyészség:


A 25 éves nő a Csorna melletti településen hajtott autójával, majd amikor a Soproni utcai vasúti átjáró felé közeledett, lassítás nélkül haladt tovább. A sorompót letörte, és az átjáró felé közeledő vonat előtt változatlan sebességgel áthajtott a síneken.

Az éppen érkező személyvonat vezetőjének szerencsére nem kellett vészfékeznie, az autós időben átért előtte. A vasúttársaság munkatársai egy órán belül megjavították a letört sorompót, de a javításig az átjáró biztosítási szintje csökkent. A sorompó letörésével a sofőr kb. harmincezer forint kárt okozott.


A nő azt vallotta, hogy a szemből sütő nap elvakította, és ezért nem észlelte, hogy a fényjelző készülék pirosat jelez, illetve hogy a sorompó is le van engedve.

A sofőr azzal követett el hibát, hogy bár a szemébe tűző napfénytől nem látott jól, ennek ellenére nem lassított. Az ügyészség a vele szemben közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat.

Az ügyben várhatóan a Csornai Járásbíróság hoz majd ítéletet, a nőt akár egy év szabadságvesztésre is ítélhetik.

#Baleset-bűnügy#baleset#Kóny#vasúti átjáró#sorompó#Videó

Címlapról ajánljuk