Baleset-bűnügy

Kiderült, hogy ki a bordélyházakat üzemelő egykori közmédiás riporter

rtl.hurtl.hu

2023. január 18. 7:48

A Kékfényben dolgozott bűnügyi újságíró nevét a műsorban árulták el. 

Berkes Béla az állami televízió bűnügyi műsorának az a riporter, akit Országos bordélyházhálózat fenntartásával gyanúsítanak, és letartóztattak – derült ki a Kékfény keddi adásából.  

Ahogy arról az RTL Híradó elsőként számolt be, a 44 éves férfi a nyomozás adatai szerint országszerte 13 lakást bérelt, ahol prostituáltak végeztek szexmunkát. Ezért fizettek neki, másfél év alatt több mint 30 millió forintot szedett össze így.


A Kékfény keddi adását azzal kezdték, hogy megnevezték a riportert. A műsorvezető közölte:

Mindenekelőtt el kell mondanom, ahogyan arról a hírekből nyilván már sokan értesültek, hogy volt munkatársunkat, Berkes Bélát kerítés és prostitúció elősegítésének gyanújával letartóztatták.

Olajos Gergő közölte, hogy a bordélyokról nem tudtak, és Berkes riportjaiban „nem volt nyoma részlehajlásnak”, és hozzátette:

A hír stábunk minden tagját megdöbbentette.


Nyitókép: RTL Híradó

 

#Baleset-bűnügy#mtva#bordélyház#prostituáltak#kékfény#riporter