Baleset-bűnügy

Megöltek egy rendőrt Budapesten, a támadót lelőtték

rtl.hurtl.hu

2023. január 13. 5:17

A támadó egy késsel összesen három rendőrt szúrt meg, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták.

Intézkedés közben szúrtak meg egy rendőrt csütörtökön késő este a XI. kerületben, a körzeti megbízott olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy később a kórházba szállítás után meghalt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség tájékoztatása szerint 22 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és a lakásba be akar jutni. A rendőrök a férfit intézkedés alá vonták, de ő az egyenruhásokra támadt. 

A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták.

Az rtl.hu-hoz eljuttatott olvasói felvétel alapján a támadás után 25-30 autóval érkeztek a helyszínre a rendőrök. Az Országos Mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték.

Az egyik rendőr, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.  ​

Nyitókép: Getty Images

#Baleset-bűnügy#rendőrség#gyász#halál

Címlapról ajánljuk