Baleset-bűnügy

Féltékenységében késsel és baltával ölte meg élettársát egy nő a II. kerületben

rtl.hurtl.hu

2022. december 20. 17:02

A 41 éves nő ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat, az ügyészség fegyházbüntetést javasol.

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 41 éves nővel szemben, aki 2021 februárjában, egy II. kerületi Kapás utcai lakásban késsel és baltával támadt rá a szakítófélben lévő élettársára, aki a kíméletlen bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette.

A vádirat szerint a nő és a sértett még 2017-ben ismerkedtek meg, röviddel ezután összeköltöztek. A vádlott kezdetektől fogva féltékeny volt a férfi családi és baráti kapcsolataira, és emiatt gyakran vitáztak. Bizalmatlanságából adódóan előfordult olyan is, hogy az elkövető feltörte az élettársa közösségi fiókját, és átolvasta a férfi magánbeszélgetéseit.

Ezt követően a pár kapcsolata még inkább megromlott, ezért a sértett szakítani akart, a nő azonban különböző kitalált ürügyekre, így nem létező betegségre, terhességre hivatkozva, vagy öngyilkossággal fenyegetőzve bírta őt maradásra.

A folyamatos féltékenységből fakadó veszekedések során a vádlott egyre erőszakosabbá vált, és egy ilyen alkalommal, 2021 januárjában baseballütővel támadt a sértettre, megütötte a hátát, és a lábába is beleharapott. 

A férfi a bántalmazás miatt nem tett feljelentést, azonban elhatározta, hogy végleg megszakítja a kapcsolatát a nővel, és elköltözik. Az újabb vita elkerülése érdekében úgy döntött, hogy erről nem szól előre, és akkorra időzíti a költözést, amikor a nő nem tartózkodik otthon.

Ennek megfelelően, a férfi 2021. január 30-án elköltözött a nőtől, aki erről csak akkor szerzett tudomást, amikor hazaért a munkából. Ezután többször hívta telefonon a sértettet, számonkérte őt a költözés miatt, egyúttal személyes találkozót kért tőle, amibe végül a férfi beleegyezett.

A sértett 2021. február 1-jén a II. kerületi lakásba ment, ahol a vádlott már várt rá. A találkozó során – pontosan nem ismert előzmények után – a nő rátámadt a férfire, és egy késsel és egy baltával, rendkívüli brutalitással, kitartóan, testszerte bántalmazta.

A sértett a bántalmazás során elszenvedett sérülések következtében a helyszínen életét vesztette, életét az azonnali orvosi segítség sem menthette volna meg.

A Fővárosi Főügyészség a 41 éves nőt különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel, valamint információs rendszer megsértésével vádolja, és fegyházbüntetés kiszabását indítványozta vele szemben. A feltételes szabadra bocsátásra nincs lehetőség. A vádlott jelenleg is letartóztatásban van – közölték.

A gyilkosságról a Híradó is beszámolt:

 

Nyitókép (illusztráció): Getty Images

#Baleset-bűnügy#támadás#gyilkosság#ügyészség#fővárosi főügyészség

Címlapról ajánljuk