Baleset-bűnügy

Jézusnak adta ki magát egy zalai férfi, szektát épített maga köré

rtl.hurtl.hu

2022. december 7. 5:22

A botrány akkor robbant, amikor kiderült: befolyásolható nőket használt ki.

A Zala megyei Teskándon élő, 69 éves T. Miklós évtizedek óta adta ki magát energiával gyógyító mesternek. A Blikk cikke szerint a nyugdíjas közgazdász magát Jézus reinkarnációjának kiadva, egy valóságos szektát épített maga köré, és – a „gyógyításért cserébe” – csalt ki pénzt közel két tucat áldozatától. Három éve bukott le, eljárás indult ellene. A szabadlábon lévő férfit hamarosan bíróság elé állítják, mindent beismer, 6 évre kerülhet rácsok mögé.

A férfi a pénzügyekhez, az anyagi természetű dolgokhoz nem értő személyként tüntette fel magát, hogy azt a látszatot keltse, számára nincs jelentősége a pénzben mérhető javaknak: ezt Zala, Somogy és Pest megyében is többen elhitték neki. Az egyik áldozat a lapnak azt mondta: naponta csaknem közel negyvenen jártak a férfi szertartásaira, aminek a végén nyolcezret fizettek, számlát azonban sosem kaptak. 

A botrány akkor robbant ki, amikor kiderült, nem csak a pénzekkel trükközött, de a befolyásolható lányokat az ágyába vihette

– fogalmazott.  A falubeliek szerint előfordult, hogy Miklós azt kérdezte a híveitől, mit szólnának, ha kiderülne, hogy Jézus ott ül velük szemben.

A sértettek egy része mindvégig hitt a férfiban, másoknak pedig nem volt merszük vagy lehetőségük kilépni a függőségi viszonyból, mert a kuruzsló azzal manipulálta őket, hogy aki hátat fordít neki, „elárulja” őt, az megbetegszik, mert megszűnik felette a mesteri gondoskodás. 

Nyitókép: Google Street View

#Baleset-bűnügy#vallás#csaló#áljézus#teskánd

Címlapról ajánljuk