Baleset-bűnügy

Tökön rúgta főnökét egy osztrák üzemben dolgozó magyar férfi

rtl.hurtl.hu

2022. október 18. 9:44

A főnök 3 hónap alatt gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki ágyékon rúgta a szintén magyar főnökét egy osztrák üzemben – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a kiskunhalasi férfi – az ügy vádlottja – 2020 júliusában a reggeli órákban Ausztriában, a Steyr településen üzemelő gyárban munkavégzés közben szóváltásba keveredett a szintén magyar főnökével, aki kifogásolta hanyag munkavégzését. A vádlott ezzel nem értett egyet, ezért dühében trágár módon előbb szidalmazni, majd rángatni és rugdosni kezdte, továbbá megkísérelte megütni a sértettet.

A főnök eleinte eltaszította a dühös beosztottat és igyekezett kitérni a további támadások elől, végül közölte, hogy hívja az üzem biztonsági szolgálatát. Ekkor a vádlott a távozni készülő sértett után lépett és szidalmak közepette ágyékon rúgta főnökét, majd sietve elhagyta az üzem területét.

Az áldozat 8 napon túl – ténylegesen 3 hónap alatt – gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a büntetlen előéletű férfit súlyos testi sértés bűntettével vádolja és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

Az ügy azért került a magyar hatóságokhoz, mert magyar állampolgár külföldön elkövetett bűncselekményét az a büntetőügyekben eljáró magyar hatóság jogosult elbírálni, amelynek illetékességi területén van a vádlott lakóhelye.

Nyitókép: Illusztráció – Fotó: Getty Images

#Baleset-bűnügy#bántalmazás#ausztria#főnök

Címlapról ajánljuk