Baleset-bűnügy

Bevásárolni ment a beregi édesanya, otthon ötéves gyereke gyógyszerrel mérgezte meg magát

rtl.hurtl.hu

2022. október 13. 11:01

Az ügyészség gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével és hat rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja az édesanyát.

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy harmincéves nő ellen, aki többször magára hagyta gyermekeit családi házukban; gondatlansága miatt a felügyelet nélkül maradt ötéves kisfia gyógyszerrel megmérgezte magát, közölte a főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Szilágyi László azt írta, a vádirat lényege szerint a nő az élettársával hat, egy és nyolc év közötti gyermeket nevelt az egyik beregi településen lévő családi házukban.

Az anya nem dolgozott, háztartásbeliként a gyermekek ellátása volt a feladata. Szülői kötelezettségét azonban megszegte, amikor 2020-ban és 2021-ben több alkalommal  – esetenként több órára – magára hagyta a házban a kiskorú gyermekeit, és elment bevásárolni a közeli városba, ismertette a szóvivő.

Elmondta, a nő 2021. július 7-én bevásárlás miatt ismét a közeli városba utazott, élettársa kora reggel munkába ment. A felügyelet nélkül maradt ötéves kisfiú a szekrényről levett egy levélnyi epilepszia elleni gyógyszert, amelyből olyan mennyiséget evett meg, hogy életveszélyes állapotba került.

A gyermeket mentőhelikopter szállította kórházba, ahol tíz-tizenöt nap alatt gyógyult meg. Az eset után a gyámhatóság intézkedett a hat kiskorú gyermek nevelésbe vételéről, így ők már nem a szüleik háztartásában élnek, tette hozzá Szilágyi László.

Az ügyészség gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével és hat rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja az édesanyát. A vádiratban az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság szüntesse meg az asszony szülői felügyeleti jogát, ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve tiltsa el minden olyan foglalkozástól, amellyel 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását és gyógykezelését végezné.

#Baleset-bűnügy#veszélyeztetés#gyógyszer#édesanya