Baleset-bűnügy

Vádat emeltek a Csongrád vármegyei Mad Max ellen

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. október 5. 11:15

A férfi begyógyszerezve üldözte ismerősét fehér Suzukijával, árkon, bokron, kerítésen át. Az autós ámokfutás egy szakaszáról videó is készült.

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki két évvel ezelőtt egy megyebeli kistelepülésen autójával perceken keresztül üldözte ismerősét, közölte szerdán a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett 2020. szeptember 14-én összevitatkoztak a vádlott lakásán. A vádlott ismerőse a vita miatt kirohant a házból, mire a vádlott, aki nem mellesleg gyógyszerektől bódult állapotban volt, beült fehér Suzukijába és egy mellékúton üldözni kezdte. Az ámokfutás egy részéről térfigyelő kamera készített felvételt:


A futva menekülő sértett úgy próbált kitérni a kocsi elől, hogy egy ház kerítésén beugrott, majd miután a vádlott a kaput bedöntve behajtott a telekre, a kerítésen kiugorva a főút irányába menekült. Azonban őt az elkövető ide is követte.

Előbb az úttestről a járdára hajtva a sértettet megállásra kényszerítette, majd a visszaforduló sértett után tolatott. Kétszer is ráhúzta a kormányt haragosára, eközben egy kis fának, majd a járda melletti kerítés tartóoszlopának nekiütközött.

Vádat emeltek a csongrád megyei Mad Max ellen
Fotó: Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség

Az autós ámokfutó ismerőse végül sértetlenül el tudott menekülni a helyszínről. Ezután a begyógyszerezett autós nagy sebességgel hazaindult. Útközben még egy másik kertkaput is kidöntött, azon áthajtva kukáknak is nekiment, majd egy szennyvízcsatorna fedelében fennakadva állt meg. Ekkor járművét hátrahagyta, és hazagyalogolt.

Vádat emeltek a csongrád megyei Mad Max ellen
Fotó: Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség

A járási ügyészség a többszörösen büntetett előéletű vádlottat közúti veszélyeztetés bűntettével valamint bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja. Ha a vádlott a bűnösségét beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor két év börtönnel, valamint jogosítványa bevonásával megúszhatja a történteket. 

#Baleset-bűnügy#vádemelés#csongrád megye#ügyészség#suzuki#autós üldözés#ámokfutás

Címlapról ajánljuk