Baleset-bűnügy

Elütötte az előtte haladó robogóst egy ittas autós, majd hazavezetett a jármű alá szorult ronccsal

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 16. 7:59

A sofőr azt mondta, csak azért nem állt meg rögtön a baleset után, mert úgy gondolta, veszélyes, ha a hídon állítja meg az autót. A robogó vezetője súlyosan megsérült.

Nekiment egy gépkocsi vezetője az előtte közlekedő segédmotoros kerékpárnak a Petőfi hídon szeptember 11-én. Az autó sofőrje anélkül, hogy megállt volna, továbbhajtott – közölte a rendőrség a police.hu-n

Az ittas férfi azzal sem foglalkozott, hogy az autó alá szorult a motor, így azt egészen hazáig tolta.

Végül úgy bukott le, hogy a tűzoltók egy balesetes személygépkocsiról kaptak bejelentést a XI. kerületi Irinyi József utcából. Ezen a címen találták meg a feltételezett vezetőt, M. Imrét és a balesetben érintett bérelt autót, továbbá az alászorult robogót.

A férfit segítségnyújtás elmulasztása és súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés gyanúja miatt hallgatták ki, jogosítványát bevonták. Azt mondta, csak azért nem állt meg rögtön a baleset után, mert úgy gondolta, veszélyes, ha a hídon állítja meg az autót. 

A robogó vezetője súlyosan megsérült.

Nyitókép: police.hu

#Baleset-bűnügy#petőfi híd#ütközés#rendőrség#ittas vezetés

Címlapról ajánljuk