Baleset-bűnügy

Napszám közben fogták el a rendőrök Budaházy György 15 évre ítélt társát

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 4. 8:35

Megtalálták a közelben autóját is, amelyet rendszámtábla nélkül egy bokorban rejtett el.

A Nógrád megyei Kutasó birkalegelőjén fogta el kedden a Terrorelhárítási Központ (TEK) Sz. E. Istvánt, akit a Hunnia-per harmadrendű vádlottjaként a Fővárosi Törvényszék 15 év letöltendő szabadságvesztésre ítélt idén márciusban – írta a police.hu. 

A 41 éves magyar-román kettős állampolgár tagja volt annak a Hunnia névre hallgató szervezetnek, amit Budaházy György hívott életre. Hozzájuk köthető számos 2007-ben és 2008-ban elkövetett erőszakos bűncselekmény. 

A törvényszék mint harmadrendű vádlottat, nem jogerősen a megismételt elsőfokú tárgyalás során 15 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte idén márciusban. 

A vádlott a bíróságon már meg sem jelent, elrejtőzött, s a hatóságok számára elérhetetlenné vált.

Miután a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, és az általa elkövetett bűncselekmények különösen erőszakos volta miatt a férfi elfogásához kiemelkedően jelentős társadalmi érdek fűződött, ezért felkutatását átvette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

A nyomozóknak augusztus 2-án sikerült meghatározniuk a férfi tartózkodási helyét, majd tekintettel bűnlajstromára, valamint arra, hogy 2017-ben már egyszer sikerült megszöknie a rendőrök elől, elfogásához segítségül hívták a Terrorelhárítási Központot.

Sz. E. István mit sem sejtve arról, hogy a rendőrök beazonosították tartózkodási helyét, 

egy Nógrád megyei kistelepülés birkalegelőjén napszámban dolgozott, amikor a rendőrök elfogták. 

Megtalálták a közelben autóját is, amelyet rendszámtábla nélkül egy bokorban rejtett el.

Miután a TEK műveleti egysége elfogta, a helyi rendőrök bűnügyi őrizetbe vették.

Nyitókép: police.hu

 

#Baleset-bűnügy#budaházy györgy#hunnia-per#terrorelhárítási központ