Baleset-bűnügy

Nem volt nehéz elkapni a győri tolvajt, aki ottfelejtette a személyi igazolványát a tett helyszínén

rtl.hurtl.hu

2022. július 12. 9:52

Három lopásból egyet hajtott végre sikeresen, de más hibát is elkövetett.

Inkább egy vígjátékba, mint a valóságba illik annak a győri férfinek az esete, aki többször is felsült, amikor lopni próbált, egy alkalommal pedig még a személyi igazolványát is otthagyta a tett helyszínén.

Az ügyészség szerint a 40 éves férfi áprilisban egy társasház pincéjébe ment be a nyitott ajtókon keresztül. Itt kibontotta a pincefalat, így jutott át a szomszédos tárolóba, ami egy cég hűtőkamrája is volt. A férfi a kamra klímaberendezését letépte a falról, a benne lévő, illetve a kamrába vezető rézcsöveket levágta és egy kartondobozba összekészítette.

Ekkor azonban megzavarták, ezért a helyszínről elmenekült, a helyszínen hagyva az összekészített rézcsöveket és a személyi igazolványát is. Ezzel az akcióval 900 ezer forint kárt okozott.

Pár nappal később ismét lopással probálkozott: az éjjeli órákban egy győri utcában álló autó ajtaját próbálta meg kinyitni, de nem járt sikerrel, ezért az udvarra is bemászott, hogy az ott parkoló másik járművet nyissa ki. Azonban az udvaron egy kutya ugatni kezdett, mire a tulajdonos is kijött a házból.

Az elkövető ismét üres kézzel távozott.

Ezután pár nappal „végre” sikeresen hajtott végre egy lopást: egy hotel parkolójában álló autót sikerült kinyitnia, és kiszednie belőle 100 ezer forintot. De a pár perc múlva az autójához érkező sértett még az ülésen találta a férfit, aki a pénzzel együtt elmenekült. Ennek során azonban kamerafelvétel készült róla, ami alapján később azonosították.

A büntetett előéletű, letartóztatásban lévő férfi ellen az ügyészség minősített rongálás, magánlaksértés és lopás miatt emelt vádat, ezért vele szemben négy és fél év szabadságvesztés büntetés is kiszabható.

Nyitókép: Ügyészség

#Baleset-bűnügy#lopás#betörés#autó#győr#személyi igazolvány

Címlapról ajánljuk