Baleset-bűnügy

Idősekre szakosodott, unokázós bűnbanda ellen emelt vádat az ügyészség

rtl.hurtl.hu

2022. július 7. 19:29

Kiterjedt hálózatuk volt, a kicsalt pénzeket és ékszereket külföldre juttatták.

A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli minősített csalás és pénzmosás miatt vádat emelt egy úgynevezett „unokázós” csalásokra szakosodott 6 tagú bűnbandával szemben – írja az ügyészség honlapja. A banda külföldön élő irányítója telefonon magát idős áldozataik unokájának vagy unokaöccsének kiadva, kitalált történetekkel sürgősen pénzt vagy ékszert kért a szeretteikért aggódó sértettektől.

Bűntársai az előre felosztott szerepeiknek megfelelően a kicsalt értékek átvételében, továbbá külföldre juttatásában vettek részt.

A vádirat szerint a három nőből és három férfiból álló, feladatmegosztáson alapuló, konspiratívan működő bűnszervezetet az Egyesült Királyságban letelepedett fóti férfi 2020 tavaszán hozta létre azért, hogy megélhetését „unokázós” csalásokkal biztosítsa. A férfi „futárként” bevonta a korábbi fóti lakóhelyén megismert férfit és annak élettársát, akik további fóti és budapesti bűntársakat szerveztek be.

A külföldön élő férfi telefonon egyeztetett a magyarországi elkövetésben kulcsszerepet játszó fóti ismerőseivel, akik minden csalás után lecserélték a telefonjaikat és a SIM kártyákat azért, hogy ne lelepleződjenek le.

A bűnbanda módszere az volt, hogy a külföldről irányító vádlott vezetékes telefonjukon időskorú, könnyen befolyásolható embereket hívott fel. Magát az unokájuknak vagy unokaöccsüknek kiadva azt állította, hogy személyi sérüléssel járó autóbalesetet okozott, melynek során egy nagy értékű gépkocsiban kár keletkezett. Az idős emberek szeretteikért érzett aggodalmát kihasználva a vádlott nagyobb összeget kért a megtévesztett sértettektől az okozott kár rendezésére azzal, hogy a pénzért egy barátját fogja elküldeni.

Ha azt a választ kapták, hogy nem tudnak pénzt adni, akkor arany ékszereket kértek.

Ezután a vádlott telefonon a társait elküldte az idős sértett lakóhelyéhez, hogy vegyék át a javakat. A kicsalt értékeket aztán külföldre juttatták. A banda másfél hónapig volt aktív, ez idő alatt összesen 8,5 millió forintot csaltak ki többségében idős emberektől. 

Az ügyészség három férfit és egy nőt többrendbeli, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja, ezért velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy a bíróság a sértettek polgári jogi igényét bírálja el.

Nyitókép: Ügyészség.hu

#Baleset-bűnügy#unokázós csalás#bűncselekmény#ügyészség

Címlapról ajánljuk