Baleset-bűnügy

Kenyérvágó késsel és légpuskával támadt rá egy férfi a feleségére és annak új élettársára

rtl.hurtl.hu

2022. június 22. 12:26

A sértett férfinak eltört egy singcsontja és betört a homloka. 

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki felesége új élettársának kezét és fejét verte szét egy puska tusával.  

A vádirat szerint az elkövető börtönbüntetése alatt felesége új párkapcsolatot létesített. Amikor a férfi szabadult, a nő ezt személyesen is közölte vele, és ekkor már új élettársával élt Pécelen.

A férfi nem tudta elfogadni a kialakult helyzetet. 2019 júliusának egyik délutánján megjelent a pár lakóhelyéül szolgáló lakókocsinál, majd belépve azonnal felvett egy recés élű kenyérvágó kést. A késsel felesége combján két felületes vágást ejtett, erre az asszony kimenekült a lakókocsiból. Ezután az elkövető az új élettárssal dulakodott, majd megragadta a sértett légpuskáját. A támadó a fegyvert ütlegként használva, annak tusával többször is nagy erővel lesújtott a sértett fejére és védekezésként felemelt kezére. Végül a megtámadott férfinak sikerült kijutnia a lakókocsiból, az elkövető pedig elmenekült.

Kenyérvágókéssel és légpuskával támadt rá egy férfi a feleségére és annak új élettársára
police.hu

A támadás következtében a nő könnyű sérüléseket szenvedett, de a sértett férfi jobb singcsontja eltört és a homloka is betört. A sértett férfi súlyosabb, akár halálos kimenetelű sérüléseinek elmaradása részben a védekezésének, részben pedig a véletlen szerencsének köszönhető.

A Pest Megyei Főügyészség az elkövető ellen emberölés kísérlete és könnyű testi sértés miatt emelt vádat.

Nyitókép: police.hu

#Baleset-bűnügy#pécel#támadás#ügyészség#vádemelés#férj#feleség#élettárs

Címlapról ajánljuk