Baleset-bűnügy

„Nem előzmények nélkül tettem” – megszólalt az autót püfölő volvós büntetőfékező

rtl.hurtl.hu

2022. május 30. 11:02

Büntetőfékezés utáni büntetőfékezés történt, de a volvós azt írta, tanult az esetből.

Ahogy arról vasárnap beszámolt az RTL Híradó, Büntetőfékezés után kiszállt, majd a megállított autót kezdte el ütni egy férfi a fővárosban. A volvós sofőr – aki a Híradónak nyilatkozó közlekedési szakjogász szerint akár bíróság elé is kerülhet, mert a büntetőfékezést egy garázdasággal tetézte – a Budapesti Autósok Közösségének írt levélben közölte, hogy bánja, amit tett, de jelezte, hogy azt nem előzmények nélkül tette.


Elmondása szerint a másik autós annak ellenére bevágott elé, hogy ő dudálással és villogással jelezte, hogy érkezik, és utána szintén büntetőfékezett előtte. A férfi közölte:

Amit ezután tettem, minősíthetetlen, nem így kell viselkedni az utakon, az esetből tanultam! Viszont szeretném tisztázni, hogy mindezt nem előzmények nélkül tettem!

Mivel az autójában is volt fedélzeti kamera, megmutatta, hogy az ő szemszögéből hogyan nézett ki az eset. A felvételt a Budapesti Autósok tette közzé.

Nyitókép: YouTube/Bp-i Autósok

 

#Baleset-bűnügy#büntetőfékezés#közlekedés#garázdaság#budapest#bp-i autósok

Címlapról ajánljuk