Baleset-bűnügy

Aszódi kettős gyilkosság: üzent a gyászoló édesanya

rtl.hurtl.hu

2022. május 27. 13:18

A Blikk szerint a nő pénteken egy posztban közölte, hogy sokat imádkozott és gyertyát gyújtott a lányaiért.

Mint arról május 27-én, pénteken reggel beszámoltunk, két holttestet találtak a rendőrök Aszódon, egy társasházi lakásban. A rendőrség közben bejelentette, hogy egy 14 éves és egy 16 éves lányt találtak holtan a lakásban, akiket az apjuk ölt meg. A 46 éves férfi a gyilkosságok után vonat elé vetette magát, de nem halt meg.

A rendőrség közlése szerint a holtesteket csütörtök este fedezték fel, miután bejelentést kaptak arról, hogy a lakásból furcsa szagot lehet érezni. A lányok holttesteit hálószobáikban találták meg, az ágyban fekve.

Az apa a rendőrség közlése szerint nagy valószínűséggel május 20-áról 21-ére virradóra, álmukban ölte meg a két gyereket. 

A két lány a rendőrség közlése szerint láthatásra érkezett Aszódon élő apjukhoz. A Blikk információi szerint a testvéreket az édesanyjuk kétségbeesve kereste már napok óta, sőt, körözést is kiadtak az eltűnésük miatt. Az édesanya a lap cikke szerint pénteken egy posztban közölte, hogy sokat imádkozott és gyertyát gyújtott a lányaiért és a férjéért is, közölve, hogy 

megbocsátott a férjének azután is, hogy elvette tőle a lányait, 

de szörnyű tettét soha nem fogja megérteni.

#Baleset-bűnügy#aszód#gyilkosság#holttest#kamaszlányok#lány#apa#emberölés

Címlapról ajánljuk