Baleset-bűnügy

„Agresszív összeomlás” – irányította, fojtogatta és megverte a barátnőit a gyilkosság miatt körözött kolozsvári egyetemi oktató

rtl.hurtl.hu

2022. május 26. 12:21

Egy két évvel ezelőtti brutális bántalmazás után – amiért távoznia kellett munkahelyéről – felfüggesztett börtönt kapott Boné Ferenc, mert nem akarták „fizikailag, pszichésen tönkretenni”.

Egy elhagyott benzinkút területén, szemeteszsákokba csomagolva találták meg a romániai rendőrök szerdán a Kolozsváron élő Molnár Beáta holttestét. A harmincéves egyetemi oktatót négy napig eltűntként keresték – a Maszol tudósítása szerint a hozzátartozók aggodalmát növelte, hogy a nő barátjával, a 43 éves Boné Ferenccel együtt tűnt el, aki két éve azért távozott munkahelyéről, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről, mert brutálisan bántalmazta akkori barátnőjét.

A két évvel ezelőtti esetnek komoly visszhangja volt az erdélyi magyar nyilvánosságban. 2020. július 29-én éjszaka Kolozsváron, az utcán keveredett szóváltásba Boné az akkori barátnőjével, aki egyedül szeretett volna hazamenni, mert nem akart veszekedést – idézte fel az Átlátszó Erdély az akkor történteket. A férfi erősködött, hogy menjenek együtt, a következő pillanatban pedig már a földön fekvő nőn térdelt, ütötte, majd többször beleverte a fejét a macskakőbe.

„Agresszív összeomlás”

Térfigyelő kamerák rögzítették a bántalmazást, így nem maradt sok nyitott kérdés az ügyben, miután a megvert barátnő feljelentést tett. Miután a rendőrök Boné munkahelyén érdeklődtek, az esetnek az egyetemen is híre ment. A Sapientia kolozsvári kara közleményben határolódott el a férfi tettétől, etikai eljárás is indult, de Boné nem várta meg ennek eredményét, maga mondott fel.

Egy Facebook-bejegyzésben másfél hónappal az eset után – anélkül, hogy a konkrét ügyet említette volna volna – bocsánatot kért, azt írta, meg kellett volna értenie, hogy a hiba forrása saját magában van és nem a körülményekben, „még akkor sem, ha ezek hosszú évek óta rosszul alakultak”. Saját magát is egyfajta áldozatnak állította be, azt állítva, hogy rossz döntésekkel „egyre nehezebb, egyre elszigeteltebb helyzetbe” sodorta magát, de elismerte, hogy ez nem menti fel a felelőssége alól.

Az ügyészség távoltartást rendelt el, így volt barátnője először a bíróságon találkozott vele a bántalmazás után. A férfi a tárgyaláson azt állította, hogy a tette egyszeri eset volt, aminek oka a nehéz élethelyzete, a rá nehezedő pszichés nyomás és szakmai kiégés. Az Átlátszó Erdélynek is 

azt állította, hogy „agresszív összeomlás” volt, amit tett, amit több éves önkizsigerelés, túlhajszoltság előzött meg, 

közvetlenül előtte pedig „a kapcsolat során feldolgozatlan feszültségek jöttek felszínre”.

Boné Ferenc védője a férfi büntetlen előéletére, társadalmi státuszára, egyetemi tevékenységére hivatkozott, és miközben a bántalmazásról említést sem tett, két dossziényi oklevéllel igyekezett igazolni a vádlott érdemeit. Bonét végül jogerősen egy év három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és 90 nap közmunkára ítélte tavaly márciusban a bíróság, és pszichológiai tanácsadáson való részvételre is kötelezték.

Megfelelési kényszer

A bántalmazott nő az elkövető korábbi barátnőivel is felvette a kapcsolatot, vallomásaik bizonyítékként szolgáltak a bírósági tárgyaláson és egymást is segítették az elszenvedett traumák feldolgozásában. Az általuk elmondottakból az derül ki, hogy 

Boné Ferenc nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy a bántalmazás egyszeri eset volt: ez a viselkedés része volt a személyiségének.

Az egyik nő arról számolt be, hogy a férfi kapcsolatuk során többször a földre vagy a falhoz lökte, volt, hogy nem engedte neki elhagyni a lakást, vagy összetörte a telefonját. P. K. szerint Boné elhitette vele, hogy a saját erejéből semmilyen célt nem tud elérni, és a férfi haragjától tartva számos munkalehetőséget, képzési, szórakozási vagy utazási alkalmat is vissza kellett utasítania. Más személlyel már nem maradt szoros kapcsolata, végül pedig Boné a szakítást sem fogadta el, zaklatta a nőt, akit azzal próbált meggyőzni, hogy csak vele élhet normális életet.

Egy másik volt barátnő azt mondta, hogy Boné Ferenc kontrolláló és elnyomó magatartása fokozatosan erősödött, először verbálisan bántalmazta a nőt értelmetlennek tűnő dolgok miatt, majd ez fordult át fizikai erőszakba. A. N. a vallomása szerint tervezte a szakítást, de nem érezte magát elég erősnek, miközben a férfi határozottan próbálta győzködni arról, hogy majd minden rendbe jön közöttük.

Egy harmadik volt barátnő, R. T. a kapcsolatuk elejére szép időszakként emlékezett vissza. Felnézett a férfi tudására és műveltségére, ez, illetve a köztük lévő korkülönbség megfelelési kényszert váltott ki belőle. Amik előbb éles vicceknek tűntek Boné Ferenc részéről, azok idővel olyan sértő, megalázó megjegyzésekbe váltottak át, mint az „opportunista, kapitalista kurva”. 

Volt, hogy a férfi ájulásig szorította a nyakát, ellopta az iratait, hogy korlátozza a szabadságát, követte az emailezését és évekre visszamenőleg elolvasta a chatelését.

Mindezekről Boné Ferenc azt mondta, hogy az ellene irányuló lincshangulat szelektálta és torzította azt, ahogy korábbi barátnői emlékeztek a kapcsolatukra. „Egy effajta meredek utólagos értelmezést keverni egy eljárásba, amitől évek függhetnek, nekem alsó hangon is felelőtlennek tűnik” – mondta az Átlátszó Erdélynek. Bár az ügyben született ítéletben pszichológiai tanácsadásra kötelezték, a férfi elismerte, hogy semmilyen formában nem találkozott rehabilitációval és hivatalból kirendelt szakértővel. A saját pszichológusával „sokat dolgoztak” – állította.

A vádat képviselő ügyészség azért kért felfüggesztett börtönbüntetést, mert nem akarta Bonét „fizikailag, pszichésen tönkretenni”, ugyanakkor a megfelelő súlyú büntetést is fontosnak tartotta azok érdekében, „akik a jövőben szeretni szeretnék, és akiket ő maga szeretni fog”.

Budapesten is felbukkant

A Maszolon idézett sajtóértesülések szerint Boné Ferenc és Molnár Beáta szombaton kirándulni indult Kolozsvárról a havasrekettyei vízeséshez. A köztéri kamerák felvételein később már csak Boné Ferencet látták az autóban. Vasárnap a Bihar megyei Élesden látták a férfi szürke Dacia Loganjét, amivel Nagyvárad felé tartott. A Főtér azt írja, a rendőrség azzal számol, hogy Boné Ferenc elhagyhatta az országot.

A kolozsvári egyetemi kar egy volt hallgatója, akit Boné Ferenc is tanított, az rtl.hu-nak azt mondta: lehetett hallani történeteket arról, hogy a férfi durva kontroll alatt tartja barátnőit, és jellemző volt rá az agresszív viselkedés. 

Ezek miatt előfordult az is, hogy egy nőismerősét, akivel Boné megismerkedett, figyelmeztette, hogy legyen óvatos a férfival.

Egy másik volt tanítványa egy nyilvános Facebook-bejegyzésben arról írt, hogy Boné Ferenc volt barátnői, ahogy a megölt Molnár Beáta is, „sziporkázó, rendkívüli, intelligens” nők voltak, akiknek sarokba szorításában, megalázásában a férfi örömet lelhetett. Szerinte Boné tanárként is „méltatlan volt ahhoz az intézményhez, melynek bugyraiban annyi évig fiatal nőket agresszált”, a munkahelyét és társadalmi státuszát használta arra, hogy bevonzza áldozatait.

Boné Ferenc 2020-ban a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem designkultúra szakán diplomázott, budapesti szórakozóhelyeken is felbukkant a járvány előtti években. A rendőrök a Kolozsvár és Nagyvárad közti országút mentén elhelyezett kamerák felvételei alapján igyekeznek nyomon követni a férfi AR-51-LAC rendszámú autójának útját – a mobiltelefonját a lakásán hagyta, így a cellainformációk nem nyújtanak támpontot. Arra keresik a választ, hogy átlépte-e a román-magyar határt.

#Baleset-bűnügy#gyilkosság#kolozsvár#erdély#bántalmazás#körözés#ma