2022. május 6. 20:02

A kubai fővárosban működő szálloda jelentős része összeomlott, többen meghaltak. A romok alatt további áldozatok, de túlélők is lehetnek. 

Hatalmas robbanás történt péntek reggel egy havannai luxusszállodában, írja a The New York Times. A belvárosi Saratoga Hotel utcafronti része összeomlott, az elnöki hivatal friss közlése szerint nyolcan életüket vesztették és 30-an megsérültek.

Legalább 13 embert eltűntként tartanak számon. A romok alatt túlélők után kutatnak a mentőalakulatok, félő, hogy az idő előrehaladtával a halálos áldozatok száma is emelkedhet.

A kubai elnöki hivatal azt közölte, hogy az előzetes vizsgálatok szerint a robbanást gázszivárgás okozta. A Granma című kubai kommunista párti újság a Twitteren azt közölte, hogy egy cseppfolyós gázt szállító teherautó rakománya robbanhatott fel.

Fotó: Stringer/Anadolu Agency via Getty Images

A helyi média beszámolói szerint a robbanásban megrongálódott néhány szomszédos épület is, köztük egy iskola is. A jelentések szerint néhány gyerek megsérült. A robbanás után a gyerekeket a havannai Capitoliumba menekítették.

A Hotel Saratoga eredetileg a 19. században épült, raktárnak. 1933-ban alakították szállodává, felújított állapotában 2005-ben nyílt meg. Az ötcsillagos luxusszálloda a kommunista országba látogató külföldi tisztségviselők és hírességek körében volt népszerű, írja az MTI. A szálloda Facebook-oldala szerint a koronavírus-járvány miatt bezárt hotelt mindössze négy nap múlva nyitották volna újra.

A kubai turizmusnak nagyon nem jött jól a katasztrófa: a szigetország idegenforgalma épp csak kezd kilábalni a koronavírus-járvány okozta visszaesésből, ráadásul a közeli Varadero üdülővárosban épp nemzetközi turisztikai vásárt tartanak.

Nyitókép: Stringer/Anadolu Agency via Getty Images

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!