Baleset-bűnügy

Meghalt M. Richárd, a Dózsa György úti halálos baleset egyik okozója

rtl.hurtl.hu

2022. május 6. 6:05

A hírt a férfi unokatestvére közölte a közösségi oldalán.

„Ég veled, Ricsi!” – ezt írta az Instagramon Lakatos Levente, M. Richárd unokatestvére csütörtök éjjel. A szöveghez egy fényképet is posztolt.


Az ismert író másfél hete a Fókusznak azt mondta, unokatestvére „élet és halál között lebeg”. Arról is beszélt, milyen viszonyban volt M. Richárddal, és hogy nem akarja felmenteni unokatestvérét a bűnei alól, de gyerekkorukban sok időt töltöttek együtt, és ő jószívű embernek ismerte meg.


M. Richárd 2017. május 15-én a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében sportautójával belerohant egy éppen kanyarodó Citroenbe, amely a buszmegállóban várakozó emberek közé csapódott a Dózsa György úton. A közvetlenül a tragédia után készült nézői felvételeket az alábbi videóban nézheti meg.


A súlyos balesetben ketten meghaltak, öten pedig megsérültek. M. Richárd fél órával korábban vette a kocsit, amivel karambolozott, és kiderült, hogy jogosítvány nélkül vezetett, három napon belül kokaint fogyasztott, és videózta magát a baleset előtt.


Tavaly nyáron jogerősen 3 és fél év fogházra ítélték, míg a kanyarodó Citroen sofőrje, aki szintén hibázott, 1 év 3 hónap felfüggesztettet kapott. M. Richárd akkor azt kérte, ne a múltja alapján ítéljék meg.


Büntetése letöltése közben M. Richárd kétszer is sztrókot kapott, tavaly decemberben szívproblémái miatt válságos állapotban szállították kórházba.

Nyitókép: Mónus Márton / MTI

#Baleset-bűnügy#m. richárd#dózsa györgy úti baleset#sztrók#kórház#lakatos levente

Címlapról ajánljuk