Baleset-bűnügy

„Eléggé KO állapotban voltunk, akkor jó ötletnek tűnt” – mondták a budakeszi ravatalozót baltával szétverő fiatalok

rtl.hurtl.hu

2022. április 11. 11:40

Részegen, bömbölő zenére, pihenésképpen férfimagazint lapozgatva pusztítottak. Másnap úgy hitték, megúszhatják.

A budakeszi temető gondnoka 2022. április 10-én kora reggel értesítette a rendőrséget, hogy a ravatalozó épületében szörnyű pusztítás nyomait fedezte fel – írta a police.hu. A berendezési, és a használati tárgyak összetörve, a falak leverve, az ajtók letépve és hiányzott néhány eszköz is.

A helyi egyenruhások a forrónyomos bűnügyes kollégákkal kiegészülve rövid idő alatt négy fiatalt hoztak összefüggésbe a vandál pusztítással. Kettőt tanúként hallgattak ki, mivel kiderült, nem volt közük a rongáláshoz, kettőt gyanúsítottként. Mindketten beismerő vallomást tettek.

Egyikük, egy 20 éves, munkanélküli férfi részletesen taglalta a szombati ivászatukat: mindent legurítottak, sört, bort, 72 százalékos likőrt. Csak 19 éves társával bírták a tempót, másik két cimborájuk kidőlt.

A temetőnél felfeszítették a mosdó melletti ajtót, majd az épületben talált baltákkal törni-zúzni kezdtek, miközben bömböltették a zenét, pihenésképp pedig cigiztek és férfimagazint lapozgattak, de szelfi is készült. Utána ott folytatták, ahol abbahagyták.

Lendültek a fejszék, és egy kalapács, repültek a fa-, és üvegszilánkok, a vakolat. Amikor végeztek, megtartották a baltákat, meg néhány barkács eszközt és elsétáltak.

A másik elkövető úgy fogalmazott: „eléggé KO állapotban voltunk”, aztán „elkapott a hév” és „akkor jó ötletnek tűnt”. A rendőrség által közzétett, chatből kifotózott beszélgetések alapján a két fiatal egy ideig komolyan azt gondolta, hogy megúszhatják az esetet:

Az előzetes felmérések szerint az épületben okozott rongálási kár meghaladja a 13 millió forintot. A rendőrök a helyszínről ellopott tárgyakat megtalálták és lefoglalták. A Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a két fiatalember ellen.

Nyitókép: police.hu

#Baleset-bűnügy#budakeszi#temető#ravatal

Címlapról ajánljuk