Baleset-bűnügy

Több mint egymillió forintnyi ékszert lopott el egy menekülttől egy takarítónő Ferencvárosban

rtl.hurtl.hu

2022. március 15. 9:12

Az asszony szállodai szobájából vittel el az értékeket. Még aznap elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy budapesti nővel szemben, aki március 13-án egy ferencvárosi szállodában több mint egymillió forint értékű ékszert vitt el az egyik vendég táskájából, számolt be a Police.hu.

A feltételezett tolvaj a hotelben dolgozott, az egyik szobába pedig takarítani ment be, amíg a lakó távol volt. A szobában észrevette, hogy az egyik bőröndből egy doboz lógott ki, amit kinyitott, majd egy maréknyi ékszert vett ki belőle.

A szoba bérlőjének visszaérkezése után feltűnt, hogy hozzányúltak a táskájához, valamint elhullajtott ékszereket is talált a padlón, a takarító azonban már hazavitte a zsákmányt.

A kerületi rendőrök még aznap azonosították a budapesti nőt, majd 19 óra 30 perckor VII. kerületi lakásáról előállították a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra. A lakóhelyét átkutatták, és maradéktalanul lefoglalták a több mint egymillió forintot érő ékszereket. A rendőrség tájékoztatásából kiderült, hogy a meglopott személy egy menekült.

Nyitókép: Police.hu

#Baleset-bűnügy#orosz-ukrán háború#menekült#lopás

Címlapról ajánljuk