Az álommeló

Balogh Levente: Keserű Balázs hasonlóan sikeres lehet, mint én

rtl.hurtl.hu

2023. május 16. 12:43

Keserű Balázs első munkája Balogh Levente Cápák között-szerződése lesz – derült ki abból az interjúból, amit Balogh Levente és újdonsült elnöki asszisztense adott az rtl.hu-nak. Balázs elárulta, hogy milyen embernek látja leendő főnökét, illetve az is kiderült, milyen jövőt jósol Levente az új munkavállalójának. A júniustól kezdődő közös munka előtt Balázs egyre jobban stresszel, mert tudja, hogy a legjobbat kell nyújtania.

Ha tényleg bebizonyítja nekem, hogy olyan ember, amit én gondolok róla, akkor nagy lehetőségei lesznek a magánszférában

– mondta Balogh Levente az elnöki asszisztensével készült közös interjúban. Úgy véli, Az álommeló győztesének nem kell sokáig az asszisztensének maradnia, mert ennél nagyobb dolgokra hivatott, de a következő egy évben ezzel az állással megalapozhat egy fényes karriert.

Az üzletember Keserű Balázs mellett a korábbi jelöltekkel is jó viszonyt ápol. Olyannyira, hogy lesz egy közös találkozó is, amit már Balázs szervezett.

Gyakornoki pozíciót ajánlok pár jelöltnek, de természetesen nem elnöki asszisztensi feladat vár rájuk.

Viki és Bálint például nagyon tehetségesek. „Vikit érdemtelenül támadták meg a kommentelők. Nem volt valami szimpatikus húzás tőlük” – mondta Levente, aki szerint Vikinek és Bálintnak azért kellett kiesnie, mert még iskolába járnak, és fontos, hogy befejezzék az egyetemet, amit Bálint nem biztos, hogy elvégzett volna, ha ő kapja az állást.  

Levente nem csak gyakornoki munkát ajánlott az exjelölteknek. Vannak olyan vállalkozók is a csapatban, akiknek jó projektjeik vannak, ezért a későbbiekben együtt tudnak majd dolgozni egyes rendezvényeken. A második helyezett Detti sem szomorkodhat, az elnök szerint ugyanis elképzelhető, hogy vele is együttműködnek majd.

A nap végén megmaradtunk embernek, előfordult, hogy esténként egy pohár bor mellett beszéltük át a nap történéseit.

Senkiben nem fog lelki törést okozni, hogy együtt kell majd dolgoznunk. Az elmúlt hat hétben több időt töltöttünk együtt, mint a családunkkal, ami szintén összekovácsolt bennünket” – mondta a jövőbeli közös munkáról Balázs.

Az interjú további részleteiért nézd meg a fent található videót!

#Az álommeló#extra videók#Az álommeló#rtl#keserű balázs#Videó#balogh levente#interjú#állás#elnök#ma