Ez a magyar srác pont úgy támad, mint Verstappen - úgy előz, mintha már az F1-ben lenne
2025. augusztus 13. 16:00
Molnár Martin ugyan az idén először dobogós helyezés nélkül maradt a brit Forma–4 aktuális fordulójában, a Virtuosi Racing magyar pilótája rendesen megizzasztotta bajnoki ellenfelét és Skóciában is megmutatta kivételes képességeit mind a tempó, mind az előzések terén. A magyar versenyző bajnoki riválisával csatázott a dobogóért Knockhillben, amikor összeütköztek.
Remek kezdés a skóciai pályán
A brit Forma–4 hetedik fordulója Skóciában, Knockhillben újabb izgalmakat hozott a Virtuosi Racing magyar pilótája, Molnár Martin számára. A pénteki szabadedzéseken már jelezte, hogy jó formában van: az elsőn az élen végzett, a másodikon pedig a második helyen zárt.
A szombati időmérő azonban kaotikusan alakult: két gyors köre törlésre került, ráadásul a hajrában megforogtak előtte, emiatt extra boxlátogatásra volt szükség. Végül az 5. rajtpozíciót szerezte meg, a második legjobb köridőkkel a 7. helyről várhatta a versenyt, míg az első futamot a korábbi büntetés miatt csak a 10. helyről kezdhette.
Felzárkózás és taktikai csata
A versenyen Martin jó rajtot vett, és öt helyet javítva az 5. helyen ért célba, ami 10 pontot jelentett számára. A vasárnapi fordított rajtrácsos futamon a 8. helyről indulva a biztonsági autós periódus miatt csak részben tudott előzni, de a folytatásban látványos manőverekkel feljött a 7. helyre, majd a 6. helyezettet is támadta, végül három ponttal zárt.
Molnár Martin útját nyomon követhetjük a Forma-1-be – A 2025-ös szezon a brit F4-ben címmel indult magazinműsor az RTL+-on. Az epizódokban megismerkedhetsz a 16 éves versenyzővel, akinek nagy jövőt jósolnak a brit F4-es mezőnyben. Kövesd Molnár Martin karrierjét az RTL+ magazinműsorában!
Drámai zárófutam: ütközés a dobogóért
A hétvége utolsó versenye ígérte a legnagyobb izgalmat. Martin a rajtnál az egyik beragadt ellenfél kikerülésével az élmezőnybe került, és azonnal üldözőbe vette bajnoki riválisát, Fionn McLaughlint. A magyar versenyző lényegesen gyorsabb volt, de McLaughlin ügyesen védekezett.
Az intenzív csata egy ötperces biztonsági autós periódussal szakadt meg, majd újraindítás után Martin precízen próbált előzni az utolsó kanyarban.
A manőver során összeakadtak: McLaughlin kiesett, Martin pedig defektet kapott, így pontszerző helyezés nélkül zárt, habár a leggyorsabb körért egy pontot így is kapott.
Martin így értékelte a hétvégét:
„Sajnálom, hogy nem lett kupám, de nincs idő rágódni, mert szerdán már Doningtonban tesztelünk.”
Az RTL+ Premiumon immár elérhető a „Molnár Martin útja a Forma–1-be” című sorozat harmadik epizódja! Nem akármilyen sikerek – nem akármilyen kulisszatitkai!
Nyomást kell gyakorolni a hátralévő hétvégékre
A sportfelügyelők Martin ellen utólag figyelmeztetést és két büntetőpontot szabtak ki, a kanyarkijáraton történt csúszása miatt.
A bajnoki hátrány a magyar pilóta számára kilenc futammal a szezon vége előtt 40 pont McLaughlinnal szemben.
A Motorsport Talent Management szakmai vezetője, Kiss Pál Tamás szerint mostantól minden egyes futamon Martinnak nyomást kell gyakorolnia riválisára, és a pályán kell dominálnia, függetlenül a végső pontszámtól.
„Ez a hétvége bebizonyította, hogy nyomás alá lehet helyezni McLaughlint, és olyankor hibázik. Ezt kell folytatni a hátralévő három hétvégén”
– tette hozzá.
Kapcsolódó tartalmak:
- „Sok munkát kell befektetni, hogy eljussak a Forma-1-be” – interjú Molnár Martinnal, az F4 magyar csillagával
- Nem csak Verstappené a pálya – egy magyar tini is Zandvoortban támad
Nyitókép: MOTAM