Drágább lett, de jobb is? Teszten az új Kia EV6 Facelift
2025. május 24. 6:36
Továbbfejlesztett akkumulátor, gyorsabb töltés, több elektromos hatótáv, de magasabb ár és egy csomagtartó, ami néha összeveszik a parkolóház plafonjával. Az rtl.lu tesztelte a frissített Kia EV6-ot – mi pedig szemléztük, hogy tudd, mibe ülnél, ha épp lenne 24 millió forintod és egy töltő a ház előtt.
Ráncfelvarrás? Inkább botox a fényszóróra
A luxemburgi kollégák szerint a dizájn alig változott: a karakteres, lapos forma maradt, de az első lámpák új formát kaptak – „extravagáns” a hivatalos jelző. A csomagtér ajtaja továbbra is masszív, és ha nem figyelsz, simán megsimogatja a parkolóház tetejét. Ez eddig is így volt, most sem lett kevesebb.
Belső tér: maradtak a gombok, és ezért hálásak vagyunk
Az infotainment frissült grafikailag, de a legfontosabb hír: a fizikai gombokat nem bántották. Ez már önmagában jó pont. Az rtl.lu szerint minden fontos funkció elérhető maradt „gombon keresztül”, még ha a középső érintős szenzorsor időnként túllelkesedik is.
Ülés, tér, fejtér – és a vezető kicsit fenn ül
A belső helykínálat továbbra is bőséges, a vezetési pozíció kényelmes, bár a cikk szerzője szerint a sofőrülés picit magas. Hátul elegendő a térdhely, de a fej fölött már kevesebb a mozgástér – magas utasok figyelmébe.
Technika: nagyobb akku, gyorsabb töltés, és még több elektromos km
A Kiának kiemelten fontos az innováció. Az EV6 Long Range AWD változata 325 lóerőt és egy új, 84 kWh-s akkumulátort kapott, ami az rtl.lu tesztje szerint kb. 450 km hatótávot biztosít – persze csak városban és klíma nélkül. Az autó akár 250 kW-tal is tölthető, így 20-ról 80 százalékra kevesebb mint 20 perc alatt feltölthető. Ez azért elég impresszív.
Rajongsz az autósportokért? Ismered a 16 éves Molnár Martint, aki már a Forma 4-ben gyűjti szorgosan a pontokat? Az RTL+ magazinműsorában követjük az idei szezonját. Itt tudsz róla bővebben olvasni.
Menettulajdonságok: sportos, de nem puhány
A teljesítmény megfelelő, a rugózás viszont inkább feszes: az úthibák érezhetők, és országúton a súlya sem tűnik el nyomtalanul. Az rtl.lu szerint autópályán 24 kWh/100 km körüli fogyasztással kell számolni – ez a hatótávot gyorsan megvágja.
Ár: jobb lett volna nem nem rákérdezni
A tesztelt változat ára 64 ezer euró, ami magyarul kb. 25 millió forint. Ez még az elektromos SUV-ok mezőnyében is combos összeg. A belépőmodell is 48 ezer eurótól indul (kb. 19 millió), így már-már luxuscikkről beszélünk – bár az rtl.lu szerint az EV6 sokat is ad cserébe.
Összefoglalva
A Kia EV6 Facelift nem forradalom, hanem okos továbbgondolás. Maradt a futurisztikus forma, jött egy nagyobb akksi, gyorsabb töltés, néhány szoftveres finomhangolás – és egy kis felár. Nem biztos, hogy mindenki élethelyzetéhez passzol, de ha egy villanyos rakéta kéne hétköznapi csomagolásban, akkor ez egy jó opció.
Képek: rtl.lu: Paul Origer